Csongor
1 °C
9 °C

Peterhansel a BMW-vel nyerne tizedszer

2009.12.30. 11:46 Módosítva: 2009.12.30. 11:46

A Dakar-ralin kilencszer győztes Stéphane Peterhansel a januári újabb verseny előtt úgy nyilatkozott: az ő életének az év eleji terepverseny adja meg a ritmusát. A 44 éves francia pilóta tavaly Mitsubishije motorjának meghibásodása miatt a hetedik szakaszon kiesett, nem sokkal később pedig a japán gyár bejelentette, hogy pénzügyi okok miatt kiszáll a raliból. Peterhansel ezután a BMW-hez csatlakozott.

„Olyan új csapattal indulok, amely még sohasem nyert Dakart. Lehet, hogy papíron nincs esélyem, de én azzal a tudattal vágok neki a száguldásnak, hogy favorit vagyok - fogalmazott Buenos Airesben, ahonnan a mezőny január 1-jén vág neki a mintegy kilencezer kilométeres táv leküzdésének. - A Dakar a szenvedélyem. Amikor sokkal fiatalabb voltam, arról álmodoztam, hogy részt vehessek rajta, később pedig már nyerni akartam. Ez az, ami ritmizálja számomra az éveket. Nem csupán a verseny, hanem a felkészülés, az autó összerakása is. Nagyon élvezem ezt a fajta életet. Dél-Amerika új motivációt jelentett a számomra, azzal együtt, hogy Afrika azért hiányzik.”

Peterhansel 1988 ás 1998 között hatszor győzött motorral, majd 2004-ben, 2005-ben és 2007-ben autóval is a leggyorsabbnak bizonyult. A hagyományos terepralit második alkalommal rendezik dél-amerikai - argentin és chilei - terepen. A világ egyik leghíresebb viadala idén költözött át a tengerentúlra, mivel eredeti helyszínén, Afrikában terrortámadások veszélye miatt tavaly nem lehetett lebonyolítani.