Mátyás
-6 °C
1 °C

Szombaton választ elnököt a birkózószövetség

2010.01.22. 16:46

Szombaton tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ), melynek elnöki posztjáért Hegedűs Csaba eddigi első ember mellett Ritter Árpád is megméreti magát.

A versenyzőként kétszeres Európa-bajnok Rittert a Magyar Birkózóliga jelöli az elnöki székbe, a sportág olyan élő legendának számító alakjai is támogatják, mint Polyák Imre, Varga János, Növényi Norbert vagy Komáromi Tibor.

Programjában több változást is sürget. A finanszírozás területén többek között a szakosztályok, műhelyek számára három szintű támogatási rendszert vezetne be, a versenyzőknek pedig életpálya-programot, de a legjobb sportolók támogatásának elveit is szabályozná. A szakmai kérdések között említi a versenyrendszer megreformálását, hosszú távú utánpótlásfejlesztési stratégia megalkotását. A válogatást előre lefektetett elvek szerint bonyolítaná le, a szakágvezetői posztokat pedig megpályáztatná, s a csapatbajnoki rendszert is megreformálná.

A szövetséget 1992 óta vezető Hegedűs Csaba, a magyar sport 100. olimpiai bajnoka a versenyrendszer reformját szintén szükségesnek tartja, a csapatbajnokságot ő is kiemelt ügynek véli. Szerinte a csb-t üzleti vállalkozásként kell a jövőben kezelni, melyben a versenyzőknek eredményességalapú anyagi érdekeltségük lenne. Az ehhez szükséges alaptőkét a szövetség segítene előteremteni. Hegedűs a jövőben is szeretne világversenyeket Magyarországra hozni.

Az utánpótlást szintén kiemelt ügynek véli, s már egészen az óvodáskorúak alapképzésére dolgozna ki módszertant. A gazdálkodással kapcsolatban továbbra is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a nemzetközi eredményesség feltételeit megteremtse a szövetség, a válogatott keretek megfelelően készülhessenek fel.