Ilona
17 °C
33 °C

A Duna TV adhatja az úszó Eb-t

2010.01.27. 12:50

Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó Európa-bajnokságot.

Erről Riskó Géza sportfőszerkesztő beszélt szerdán az MTI megkeresésére azután, hogy a kisebbik közszolgálati tévé december közepén e szándékát már sajtóközleményben tudatta. Továbbra is bizonytalan az Eb-közvetítés, a Magyar Televízió visszavonta garanciáját, ami pedig a kontinensviadal megrendezésének egyik alapfeltétele volt. Így pedig elvehetik a sugárzási jogot az MTV-től.

„A hazai triatlon-vb-t biztosan nem közvetítjük, mert rengeteg technikai problémával járna, s a felelősséget nem tudjuk vállalni. Az úszó Eb ügyében végleges döntés még nincs, ám az öt kontinensen fogható Duna TV-t, a nemzet televízióját továbbra is érdekli Magyarország idei legnagyobb sporteseménye. Még semmi sem dőlt el.” - mondta Riskó Géza.

Hozzátette, hogy a június-júliusi, dél-afrikai labdarúgó-vb-ről sem mondtak le. „Nem adtuk fel, egy tudósítónk mindenképpen a helyszínen lesz, s úgy gondolom, láthatók lesznek világbajnoki mérkőzések a Duna Televízióban" - jelentette ki.

A magyar futball élvonal február 20-i bajnoki rajtja megint képernyőn lesz: az első fordulóban a bajnoki címvédő Debrecen és a Diósgyőr mérkőzését közvetítik, a másodikban lesz látható a Diósgyőr-Fehérvár, a harmadikban pedig a Ferencváros-Nyíregyháza összecsapás.

„Schumacher visszatérésével a pilótáknak az augusztus 1-i Magyar Nagydíj előtt, vélhetően a Puskás Stadionban rendezendő gálameccse is nagy valószínűséggel visszatér a Duna TV képernyőjére” - fogalmazott Riskó Géza.