Vilmos
11 °C
22 °C

Előadások a TF-en a magyar edzőképzésről

2010.01.29. 18:10

A magyar sport nem lehet sikeres a megfelelően képzett hazai edzők nélkül - hangzott el azon a pénteki sportkonferencián, amelyet a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) tartottak, s amelynek fő témája a edzőképzés jövője volt. Az esemény fővédnökei az Önkormányzati Minisztérium sport-szakállamtitkársága, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a TF voltak. A rendezvényen részt vett többek között Simóka Beáta sportszakállamtitkár, Schmitt Pál, a MOB elnöke, valamint Leyrer Richárd és Mészáros János, az NSSZ alelnökei.

"Az olimpián kívüli sportágak sokat tesznek, és még többet tudnak tenni a sport társadalmi céljainak megvalósításáért, hiszen olyan közegekbe érnek el, ahova mások kevéssé. - idézte az NSSZ sajtószolgálata Leyrert. - Minél többen sportolnak, az államnak annál kevesebbet kell költenie az egészségügyre. Ezt természetesen csak sikeres élsporttal és motivált szakemberekkel lehet megvalósítani." Mészáros előadásában azt emelte ki, hogy az edzőknek kiemelt szerepük van a magyar sport sikereiben, s a trénerek távoktatásában jobban ki kellene használni az informatika adta lehetőségeket.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft