Nézőcsúcsot hozott a futsal Eb

2010.02.01. 16:32

Nézőcsúcsot hozott a szombaton befejeződött futsal Európa-bajnokság, amelynek két héten keresztül Budapest és Debrecen adott otthon.

A kontinensviadalok történetében először volt olyan, hogy egy országon belül két város volt a házigazda, s nem nyolc, hanem tizenkét csapat küzdött a végső sikerért.

A torna színvonalas mérkőzéseket, remek döntőt és nézőcsúcsot hozott, a kifogástalan lebonyolításnak köszönhetően kivívta mindenkinek, köztük az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legmagasabb rangú vezetőinek maximális elismerését.

A magyar válogatott a viadal előtt a csoportból való továbbjutást, azaz a legjobb nyolcba kerülést tűzte ki célul, ám ez nem sikerült, mivel az együttes az első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a későbbi negyedik azeri csapattól, majd drámai körülmények között 6-5-re kapott ki a végül bronzérmes csehektől. Mindenesetre a két ellenfél későbbi helyezése mutatja, hogy Kozma Mihály tanítványai nem feltétlenül voltak szerencsések a sorsoláskor.

A tornát végül a címvédő spanyol válogatott nyerte veretlenül, a döntőben a portugálokat győzte le.

„Az Európa-bajnokság előkészítése és a torna kivitelezése is nagyon alapos volt. Megdöntöttük az eddigi finálék nézettségi rekordját, mérkőzésenként átlagban majdnem háromezer szurkoló ült a lelátókon” - nyilatkozta az MLSZ honlapján Ragadics Ferenc, az UEFA futsal bizottságának tagja.

„Nem tagadom, nagyon jó érzés volt hallani Michel Platinitől és az UEFA többi vezetőjétől a dicséreteket, nyugodtan és túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki mindennel elégedett volt. A két csarnok, az összes szálloda, a logisztika, a helyi szervező bizottság magas színvonalon járult hozzá az Eb sikeréhez” - mondta Esterházy Márton, a magyar szövetség futsal bizottságának elnöke.