Jelentősen visszaesett az Adidas profitja

2010.03.03. 14:26

Több mint 60 százalékkal esett az Adidas profitja a tavalyi utolsó negyedévben és az esztendő egészében is, miután kedvezőtlenül alakult a kereslet és az árfolyam, a beszerzési költségek pedig emelkedtek.

Az amerikai Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója 19 millió euró adózott eredményre tett szert tavaly október-december között, 64 százalékkal kevesebbre az egy évvel korábbi 54 milliónál. A bevétel stagnált, 2,5 milliárd eurót tett ki. Az év egészében 62 százalékkal esett az adózott eredmény, 642 millió euróról 245 millióra, a bevétel 6 százalékkal csökkent, 10,4 milliárd euróra.

Mindamellett a társaság vezérigazgatója, aki hivatali idejének legnehezebb évének nevezte a tavalyit, derűlátó a kilátásokat illetően, főként a Dél-Afrikában megrendezendő labdarúgó világbajnokság miatt. Az előző, 2006-ban Németországban rendezett VB 1 milliárd euróval dobta meg a cég bevételeit.