A Körcsarnoknak hetei lehetnek hátra
Két éve jelent meg először a hírekben, hogy lebontják a Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen álló Körcsarnokot. Akkor úgy tűnt, 2008 októberében bezár a csarnok és a SYMA-csarnok bővítésének adja át a helyét. A létesítmény - ahol többek között a 95-ös magyar-osztrák női kézilabda-vb meccseit is játszották - azonban még most is áll.
Most is az a terv, hogy eltűnik a Körcsarnok, azonban a helyére konferenciaközpontot tervező SYMA-nak előbb az építési engedélye hiányzott a beruházáshoz, majd a válság miatt a forrás biztosításával akadt gond, így 2008 óta folyamatosan tolódott a bontás.
Az épület mostani állás szerint április 1-ig van a Budapesti Olimpiai Központnál (BOK - a Népstadion és Intézményei utódja), tudtuk meg Németh Ferenc létesítményvezetőtől. A Körcsarnokot korábban kezelő BOK ugyanis most visszabérli a csarnokot SYMA-tól. Most már csak belső dolgokat tudnak ideszervezni, bevételt biztosító rendezvényekre már nincs esélyük.
Az biztos, hogy az utolsó pillanatig a sportolók fogják használni az épületet, a jelen állás szerint az utolsó sportesemény a cselgáncsozók februári Hungária Kupája volt.
Azonban jelenleg még az is elképzelhető, hogy áprilisban sem zár be a Körcsarnok, minden attól függ, hogy a SYMA megkapja-e a szükséges bankhitelt záros időn belül. A cégnél erre egyelőre nem tudtak nyilatkozni, így a Körcsarnok további sorsa is bizonytalan.