Gyenesei Leila negyedik lett Kairóban

2010.03.20. 18:50

A dobogóról éppen csak lemaradva a negyedik helyen végzett szombaton Gyenesei Leila az öttusázók kairói Világkupa-versenyén. A 36-os női döntőben még két magyar szerepelt: Pataki Viktória 13. lett, Kovács Sarolta pedig - Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint - derékfájdalmai miatt a vívás során visszalépett. Gyenesei és Pataki sem volt egészséges, mindketten hasmenéssel versenyeztek.

Gyenesei jól vívott, 904 pontjával ötödik volt az első számban, ezután a második leggyorsabban teljesítette a 200 métert a medencében, majd négy verőhibával ment végig a lovaspályán, végül a kombinált számban a nyolcadik legjobb teljesítményt nyújtotta. A zárószámban végig az élcsoportban haladt, a lövészetek után az első helyen is állt, a végén azonban a futásban hárman gyorsabbnak bizonyultak nála. A felnőtt mezőnyben még tapasztalatlannak számító Pataki kellemes meglepetést okozva lett 13., szintén egyenletes teljesítményt nyújtva, mindegyik számban a középmezőnyben végezve. Győzött az orosz Jevdokija Grecsicsnyikova. A csütörtöki selejtezőben 51-en indultak, a két csoportból az első 18-18 került a fináléba.

Eredmények: 1. Jevdokija Grecsicsnyikova (orosz) 5204 pont, 2. Donata Rimsaite (litván) 5188, 3. Aja Medani (egyiptomi) 5172, 4. Gyenesei Leila 5132 (vívás: 20 győzelem/904 pont, úszás: 2:12.18 perc/1216 pont, lovaglás: 1120 pont, lövészet-futás: 12:57.86 perc/1892 pont), ...13. Pataki Viktória 4816 (15/784, 2:19.32/1132, 1120, 13:25.86/1780)

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, a legjobbak közé bejutott Kasza Róbert és Demeter Bence is.