Vasárnap rendezik az ország legnagyobb váltófutó versenyét

2010.05.13. 16:14

Vasárnap közel ezer csapat indul el Magyarország legnagyobb váltófutó versenyén, a 17. K and H olimpiai maraton váltón. A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen hatfős csapatokban a 42 kilométeres maratoni, valamint három-háromfős váltókban a 21 kilométeres félmaratoni táv, továbbá a 6,3 kilométeres minimaraton teljesítésére lesz lehetőség.

Az eseményen húsz kategóriában lesz díjazás. A szervező Budapest Sportiroda olyan, már-már hagyományosnak számító külön kategóriákat is meghirdet, mint a médiabajnokság vagy a céges csapatoknak kiírt Fut a cég. Az országos futóeseményen számos oktatási intézmény csapata áll rajthoz, de szép számú külföldi résztvevője is számítanak. Mint minden évben, úgy idén is több sportoló, közéleti és médiaszemélyiség keresi fel az eseményt. A futók a Parlament elől rajtolnak, majd a Pesti alsó rakparton haladnak végig.