Gémesi a sport prioritását kéri Orbántól

2010.05.20. 19:51

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és partnerei közös levélben fordulnak a felkért miniszterelnökhöz és a leendő külügyminiszterhez annak érdekében, hogy a 2011 első felében esedékes soros magyar uniós elnökség emelje prioritásai közé a sportot.

A közös döntés értelmében a felek együttesen arra kérik Orbán Viktor leendő miniszterelnököt és Martonyi Jánost, a külügyminiszteri poszt várományosát, hogy a felálló kormányzat az uniós elnökség keretein belül segítse elő három uniós sportkonferencia magyarországi megrendezését. A tervek szerint az Európai Unió sportminisztereinek informális értekezlete, a Sport Fórum, mely a nem kormányzati szervezetek közös európai találkozója, valamint a sportigazgatói ülés lenne Magyarországon.
"Az Európai Unió kiemelt feladatai közé bekerült a sport is, ezt szeretnénk mi is kihasználni" - hangsúlyozta Gémesi György, az NSSZ elnöke. "A 2013-tól 2020-ig tartó következő hétéves ciklust egy két esztendőn át tartó miniprogram készíti elő, melynek összeállításába magunk is szeretnénk ötleteinkkel becsatlakozni, természetesen hangsúlyosan képviselve a magyar érdekeket. Az Unió nem a versenysportot, hanem a sport közösségteremtő erejét tartja prioritásnak, szeretnénk az ezzel kapcsolatos pályázatokon minél eredményesebben szerepelni."