13 éves a legfiatalabb Everest-hódító

2010.05.22. 12:26
Egy 13 éves kaliforniai fiú, Jordan Romero lett a legfiatalabb hegymászó, aki meghódította a Mount Everestet. Az apjával mászó fiúnak a kínai oldalon kellett másznia, mert a nepáli törvények szerint nem is hagyhatta volna el az alaptábort.

A 13 éves kaliforniai fiú édesapjával, és annak barátnőjével hódította meg a Mount Everestet, a blogján péntek éjszaka jelent meg a bejegyzés, amiben szóvivőjén keresztül elmondta, hogy az első csúcstámadás sikerrel járt, öt serpájukkal együtt felértek a csúcsra.

Jordan Romero még általános iskolásként látott az iskolában egy plakátot, amin a világ legmagasabb pontjai szerepelnek, nyolc éves kora óta az az álma, hogy meghódítsa a hét kontinens legnagyobb hegyeit. Mindössze 10 éves volt, amikor apjával megmászták a Kilimanjárót 2006-ban.

A csapat a kínai oldalról támadta a Mount Everest csúcsát, hiszen Kínában nincs korhatárhoz kötve a hegymászás, szemben a szomszédos Nepállal, ahonnan nem is indulhatott volna el az alaptáborból. A szóvivő elmondta, 29 ezer láb magasból hívták fel, és mindannyian nagyon boldognak hangzottak.

„Minden egyes lépésemmel közelebb kerülök a célomhoz, hogy a világ legmagasabb pontjairól nézhessek le” – fogalmazott Jordan Romero, aki egy 16 éves nepáli fiú, Temba Tsheri rekordját döntötte meg a csúcshódítással.