Triatlon-siker az egyetemi és főiskolás vb-n

2010.05.31. 13:13

Az MG Produkt Kaposvári AC két versenyzője is rajthoz állt a 2010.május 29-30-án megrendezett 10. egyetemi és főiskolás triatlon vb-n. A kétévente rendezett versenynek ezúttal Valencia adott otthont. Öt kontinensről, összesen 38 országból érkeztek a versenyzők

A női csapatunk három főből állt, a Győri Triatlon Club versenyzője, Szakály Zsuzsanna mellett két kaposvári, Forró Zsófia és Horváth Gréta képviselte a magyar színeket. Az úszás reggel nyolckor kezdődött, majd 40 kilométer kerékpározás következett. Horváth és Szakály az első üldöző bolyban tekert, míg Forró egy kicsit lemaradva egy másik csoporttal követte őket.

P1040559

A futás elején Horváth meglépett és sikerült pár helyet előre lépnie és a 18. helyen fejezte be a versenyt. Forró jó futásának köszönhetően a 31., míg Szakály a 32. helyet szerezte meg az 59 indulóból, csapatversenyben a 6. lett a magyar gárda.

A hétvégén derült ki, hogy Horváth Gréta 2010. június 5-6-án a Világbajnoki Sorozat (World Championship Series) madridi állomásán állhat rajthoz. A még mindig csak 20 éves versenyzőnek ez egy óriási lehetősé, fiatal kora ellenére fel tudott kerülni a rajtlistára.

Eredmények

Női csapat: 1. Lengyelország, 2. Egyesült Államok, 3. Olaszország,…6. Magyarország

Női egyéni: 1. Agnieszka Jerzyk (lengyel) 1:55:19, 2. Gwen Jorgensen (amerikai) 1:55:26, 3. Annamaria Mazzetti (olasz) 1:55:45,…18. Horváth Gréta 2:02:06, 31. Forró Zsófia 2:06:56, 32. Szakály Zsuzsanna 2:08:20,

Férfi csapat: 1. Franciaország, 2. Spanyolország, 3. Ausztrália, 11. Magyarország

Férfi egyéni: 1. Etienne Diemunsch (francia) 1:43:38, 2. Brice Daubord (francia) 1:44:03, 3. Pedro Palma (portugál) 1:44:23,…24. Tóth Tamás 1:46:51, 43. Kéki Tamás 1:49:21, 48. Csortos Imre 1:50:13, 59. Faldum Gábor 1:53:36.