A pingpong Realjánál a magyar tehetség

A múlt heti asztalitenisz csapat-világbajnokságon a magyar férfi és női válogatott is a legjobb nyolc közé jutott, ez a bravúr Európából rajtuk kívül csak a németeknek sikerült.

A nőktől ez a helyezés nem kivételes eredmény – egy éve ötödikek lettek, most hetedikek -, a férfiaknál igen, utoljára 1983-ban szerepeltek ilyen kimagaslóan.

A vezéregyéniség a húszéves dabasi Kosiba Dániel volt, aki nyolc győzelemmel és öt vereséggel zárt, a fontos meccsek utolsó játszmáiban kiválóan teljesített. Legyőzte például az dél-koreai vb-bronzérmest (Oh Sang Eunt), emellett a világranglista első 70 helyezettjéből is ötöt.

Kosiba a májusi világranglistán csak a 232. helyen állt – a hazain is csupán ötödik volt -, nagyon várja a legfrissebbet, mert akár a nyolcvan közé is bejuthat a moszkvai vb-n megszerzett bónuszpontokkal.

„Nagyon felkészültünk erre a vb-re, Ausztriában töltöttünk egy hetet, hihetetlenül sokat dolgoztunk, szerencsére ennek meglett az eredménye. Először csak abban bíztunk, hogy bent maradunk, ahogy a tavaly kínai világbajnokságon is, de azért titkon mindenki reménykedett. Ha nem is a nyolc közé jutásban, de egy szép eredményben. Aztán nyolcadikok lettünk. Az első meccsemen a japán Kisikava ellen játszottam, és ha veszítettem is, éreztem, kiváló formában vagyok, jó helyre ütök, zavarba tudom hozni az ellenfelem. Meg is hozta az önbizalmam.”

A nyolc közé jutásért azokat a svédeket kellett verni, akik az elmúlt években rendre megfosztották a magyar csapatot a kiugró eredménytől. Általában hajszállal, de ők voltak a jobbak. Most a mindent eldöntő ötödik meccset épp Kosiba játszotta Par Gellerrel, aki a 61. a rangsorban.

„Azt reméltük, hogy a svédek ellen végre egyszer, a legfontosabbkor nekünk lesz szerencsénk, de arra magam sem számítottam, hogy ilyen simán fogom verni az egyik neves játékosukat. Tizenöt pontot szerzett ellenem, egyszerűen minden összejött ezen a meccsen. Tökéletes volt a taktika, jó variációkat játszottam, a játék gyorsítása jól sikerült, a szerváimat jól váltottam, jó helyre tettem. Talán életem legnagyobb elismerése volt, hogy riválisom azt mondta a meccs után, ritkán szokott ennyire simán kikapni. Amikor beütöttem a döntő pontot, összeestem. Nem akartam, nem terveztem, de kicsúszott a talaj a lábam alól. Mindenki ujjongott, hihetetlenül örültünk, most is kiráz a hideg, ha erre a meccsre gondolok.”

Elárulta, a nyolcaddöntő előtt nem mondogatták egymásnak, mekkora bravúrt érhetnek el, nem akarták egymást stresszelni.

„A találkozó után folyamatosan gratuláltak nekünk a külföldiek, folyamatosan nyilatkoztunk. Előkerültek a magyarok, ez volt talán a legtöbbször visszatérő felvetés, és talán elmondhatom: ez már több volt, mint a sportág életjele. Nagyon keményen dolgoztunk eddig is, és nem szeretnénk ennyinél megállni.”

A csapat az olimpiára is kijuthat – legutóbb tizenhat ország szerepelt Pekingben -, Kosiba pedig a nyáron Düsseldorfba költözik, hogy a világ legjobb csapatánál, a világ legjobbjai mellett fejlődhessen tovább.

„Talán nem túlzás: a Düsseldorf a futballban a Real Madridnak felelne meg. Nem leszek rögtön tagja az első csapatnak, a második ligában viszont én leszek az első számú játékos. A lehetőség adott, innen kell továbblépnem. Eddig napi két órát utaztam Budapestre, hogy egyáltalán edzeni tudjak, most lényegesen más körülmények várnak Timo Bollék mellett” – mondta a Japán becenévre hallgató játékos. (Boll a kínaiak elleni vb-döntőben a németek egyetlen győzelmét hozta, a világ harmadik legjobbja.)

Kosiba pár éve még úgy nyilatkozott, ebben a sportágban nem lehet kijelenteni, hogy a világbajnoki cím az álma, akkor önmagát is becsapná.

„Most, Moszkvában annyiban változott a helyzet, hogy üzenetet kaptam, jó úton járok. Lefordítva ezt vb-helyezésre: nagy szerencsével egy érmet valamikor elcsíphetek, pontosan úgy, mint a dél-koreai Ohnak.”

Hogy miért éppen neki sikerült kitűnni a többiek közül? „Magunk is kerestük erre a választ még a helyszínen. Azzal nem árulok nagy titkot, hogy az első százban már mindenki nagyon tud játszani. Koncentrálni, mentálisan felkészülni viszont nem tud mindenki egyformán, és a tét sem egyformán hat mindenkire. Nekem a nehéz helyzetekben is minden összejött, a nagyon kiélezetett helyzetekből rendre jól jöttem ki, mert nagyon odafigyeltem. Csak a labdára, csak az ellenfélre. Azt hiszem, ez volt az ok. Az önbizalmamnak nagyon jót tett, hogy fontos meccseket nyertem, és láttam, nem elérhetetlen a legjobb harminc vagy negyven.”