Kevés góllal mennek tovább az olaszok

2010.06.10. 09:31

Minden címvédő ilyen sorsolásra vágyakozik, Olaszország ellenfelei: Paraguay, Új-Zéland, Szlovákia a világbajnoki F-csoportban.

2002-ben előfordult már, hogy a világbajnok rúgott gól nélkül esett ki, az olaszok ezt most várhatóan elkerülik, de sok jót ettől a válogatottól nem lehet várni.

Elég csak a védelemre gondolni. Tizenötször kapott ki Juventus a bajnokságban, szégyenszemre negatív lett a gólkülönbsége, a válogatottban ennek a Cannavarónak és Chiellininek kellene lendületet vennie. Zambrotta a Milanban szürkült el, Gattuso sem az az ütközőember, aki négy éve volt. Camoranesi lelassult, a középpályán de Rossi teljesített csak jól a szezonban.

Meglepő, de a csatársor még úgy, ahogy rendben van, hiszen Pazzini és Gilardino jó idényen van túl, di Natale gólkirály volt, Quagliarella pedig bármikor becserélhető.

Svájc ellen, az utolsó felkészülési meccsen már nem volt annyira gyenge a csapat, de így is csak döntetlen jött össze.

Ebből a csoportból persze kötelező a továbbjutás, hiszen Új-Zélandot ütniük kell, és az olaszok a szerencsés továbbjutás nagymesterei, hiszen talán még ország nem jutott egyszer sem annyiszor tovább jobb gólkülönbséggel, mint ők.

Ha öt pontot szereznek, 9,5-szeres pénzt lehet keresni velük. Oda kell figyelni arra az oddsra (2,875), amelyik 0 és 4 gól közé várja az olaszokat. Mert ha jók is csatárok, azok kevésbé, akik kiszolgálják őket. Talán ez elég lesz az első helyhez, másfélszeres a kifizetés, ha megnyerik a csoportot. (nem könnyű megtippelni, utána meddig mennek el, 1,65 az odds, ha negyeddöntősök, 2,75 ha nem jutnak be, pedig szinte ugyanaz az esély mindkettőre.)

A második helyre Paraguay esélyes, jó játékosaik vannak, különösen a csatársorban – Santa Cruz, Barrios, Valdez, Cardozo -, és ha az előző vb-n nem is, 2002-ben és négy évvel korábban is továbbmentek. Az olasz-paraguayi továbbjutó kombináció 1,7-szeres pénzt ér.

A szlovákok egy meccs megnyerésében reménykednek, a liverpooli Skrtel felépülésével a védelem lényegesen stabilabb lehet. Az olaszok jól ismerik Hamsikot, hiszen Nápolyban játszik, nyilván ki tudják kapcsolni a legjobb szlovákot.

Szlovákia ennek megfelelően talán az olaszok ellen a legesélytelenebb a gólszerzésre, de amúgy háromig eljuthatnak, ami 2,35-szörös nyereménnyel kecsegtet.

Szlovákia tehát ponttal búcsúzik, Új-Zéland nem biztos. Még csak kétszeres pénzt sem fizet, ha utóbbi így esik ki.