Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Hatodik helyen áll a magyar atlétikai válogatott

2010.06.19. 21:51

Az első nap után a hatodik helyen áll a magyar válogatott az atlétikai csapat Európa-bajnokság I. osztályában. Vezet Csehország, Svédország és Portugália előtt.

A Puskás Ferenc Stadionban szombaton magyar győzelemmel kezdődött a verseny: Pars Krisztián 77,83 méterrel megnyerte a kalapácsvetést. Sokáig Kürthy Lajos is abban a hitben volt, hogy győzött az utolsó sorozatban elért 19,66 méteres eredményével, ám óvás után az észt Taavi Peetre dobását érvényesnek ítélték, így a magyar súlylökő egy centiméterrel a második helyre szorult. Rajtuk kívül még Papp Krisztina és Végh Tibor végzett dobogós helyen: előbbi 3000 méteren másodikként, utóbbi 5000-en harmadikként ért célba.

„A kötelezőt hoztam, de az eredménnyel nem vagyok elégedett - nyilatkozott a verseny után az olimpiai ezüstérmére a múlt heti nemzetközi sportbírósági döntés után még mindig váró Pars. - Megsérült a hajlítóizmom, ezért nem kockáztattam, bár szerettem volna 79 méter fölött dobni. Ha hat dobásból áll a verseny, még rátettem volna egy lapáttal. Most egy hónap kemény edzésre van szükségem a barcelonai Európa-bajnokság előtt, remélem, ebben a hajlítóizmom nem akadályoz.”

A csapat Eb speciális szabályai szerint az ügyességi számokban három kísérlet után már csak a legjobb négy kap még egy bizonyítási lehetőséget. A nap egyik legnagyobb meglepetését a férfi 100 méter hozta, ahol - a rajtgép meghibásodása után másodszor elindított futamban - az olimpiai ezüstérmes portugál Francis Obikwelu nagyon rosszul rajtolt, s csak második lett az ír Jason Smyth mögött. Az I. osztályból a legjobb három csapat jut fel a Szuperligába, az utolsó kettő pedig kiesik a II. osztályba.

Eredmények:
férfiak:
kalapács:
1. Pars Krisztián 77,83 m
2. Luka Melich (cseh) 72,68
3. Mattias Jons (svéd) 72,58

súly:
1. Taavi Peetre (észt) 19,67 m
2. Kürthy Lajos 19,66  
3. Antonin Zalsky (cseh) 19,51

100 m:
1. Jayson Smyth (ír) 10.27 mp
2. Francis Obikwelu (portugál) 10.28
3. Matic Osovnikar (szlovén) 10.42
...6. Németh Gergely 10.57

400 m:
1. Jonathan Borlee (belga) 44.99 mp
2. David Gillick (ír) 45.29
3. Sebastjan Jagrinec (szlovén) 46.19
4. Deák-Nagy Marcell 46.22 - junior országos csúcs

1500 m:
1. Jakub Holusa (cseh) 3:43.00 p
2. René Stokvis (holland) 3:43.44
3. Kristof Van Malderen (belga) 3:43.46
...6. Szemeti Péter 3:44.85

5000 m:
1. Rui Pedro Silva (portugál) 13:48.87 p
2. Mark Christie (ír) 13:49.77
3. Végh Tibor 13:53.05

4x100 m:
1. Portugália 39.13 mp
2. Csehország 39.66
3. Hollandia 39.70
...9. Magyarország 40.50

magas:
1. Jaroslav Baba (cseh) 2,28 m
2. Linus Thornblad (svéd) 2,25
3. Stjin Stroobantis (belga) 2,20
...11. Harsányi Olivér 2,05

távol:
1. Michel Torneus (svéd) 7,98 m
2. Marcos Chuva (portugál) 7,96
3. Roman Novotny (cseh) 7,73
...6. Ecseki Dániel 7,53


nők:
----
400 m gát:
1. Zuzana Hejnova (cseh) 54.51 mp
2. Angela Morosanu (román) 56.06
3. Elodie Ouedraogo (belga) 56.74
...10. Farsang Evelin 1:00.98 p

hármas:
1. Svetlana Bolsakova (belga) 14,53 m
2. Snezena Rodic (szlovén) 14,52
3. Adelina Gavrila (román) 14,37
...7. Babos Rita 13,29

400 m:
1. Maris Magi (észt) 53.17 mp
2. Zuzana Bergová (cseh) 53.35
3. Bianca Razor (román) 53.54
4. Petráhn Barbara 53.56

800 m:
1. Egle Balciunaite (litván) 2:02.42 p
2. Mirela Lavric (román) 2:02.66
3. Yvonne Haak (holland) 2:02.70
...11. Gyürkes Viktória 2:07.97

100 m:
1. Lina Grincikaite (litván) 11.49 mp
2. Jamile Samuel (holland) 11.51
3. Andrea Ograzeanu (román) 11.55
...12. Schmelcz Fanni 12.08

3000 m:
1. Sara Moreira (portugál) 8:53.65 p
2. Papp Krisztina 9:06.15
3. Roxana Barca (román) 9:10.71

diszkosz:
1. Nicoleta Grasu (román) 63,05 m
2. Vera Cechlová (cseh) 61,59
3. Zinaida Sendriute (litván) 59,28
...7. Márton Anita 48,77

3000 m akadály:
1. Jessica Augusto (portugál) 9:24.37 p
2. Fionnuala Britton (ír) 9:42.49
3. Ancuta Bobocel (román)
...8. Tóth Lívia 10:18.10

rúd:
1.Jirina Ptacniková (cseh) 4,50 m
2.Tina Sutej (szlovén) 4,40
3. Angelica Bengtsson (svéd) 4,40
4. Erős Enikő, Elisabete Ansel (portugál), Rianna Galiart (holland) 4,00-4,00

4x100 m:
1. Hollandia 44.45 mp
2. Írország 44.53
3. Svédország 44.85
...9. Magyarország 45.83

gerely:
1. Barbora Spotaková (cseh) 67,63 m
2. Martina Ratej (szlovén) 59,77
3. Bergje Crolla (holland) 56,04
...10. Nagy Xénia 49,33

A pontverseny állása: 1. Csehország 190,5 (férfi: 88,5+női: 102), 2. Svédország 155,5 (80+75,5), 3. Portugália 153 (77+76)...6. Magyarország 127 (70+57)