Olcsó öttusa Eb-t rendez Debrecen

2010.07.14. 15:41

Debrecen tizedannyi pénzből igyekszik ugyanolyan magas szintű öttusa Európa-bajnokságot rendezni, mint amennyiből az 1999-es budapesti világbajnokságot lebonyolították - hangzott el a csütörtökön kezdődő Eb szerdai sajtótájékoztatóján.

A 24 ország legjobbjait - bő százfős mezőnyt - felvonultató kontinensviadalon a közönség mindent egy helyen, az Oláh Gábor utcai sportcentrumban láthat majd, vagyis vándorolás nélkül nyomon követheti a versenyek egyes szakaszait. A belépés ingyenes lesz, az erre vonatkozó döntést a szervezők Debrecen és az öttusa népszerűsítésével, illetve a spotbarátok pénztárcájának kímélésével indokolták.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nem óvatoskodott, amikor a magyar csapattal szembeni elvárásairól kérdezték az újságírók, s megígérte, hogy mindent megtesznek a cél érdekében.

„A férfiaknál mind egyéniben, mind csapatban, mind váltóban aranyérmet várok, de legalábbis dobogós helyezéseket. A hölgyek mezőnye sűrűbb, ezzel együtt komolyak az elvárások fiatal csapatunk számára is, a cél, hogy harcban legyenek a dobogóért” – fogalmazott a szakvezető.

Az Eb csütörtökön a nők selejtezőjével kezdődik, pénteken a férfiak döntik el, melyik 36 öttusázó vehet részt a hétvégi fináléban. A nők döntőjét szombaton, a férfiakét vasárnap rendezik meg. A váltók küzdelmei hétfőn és kedden lesznek.

A magyar csapat, a program, múlt

A magyar csapat összeállítása

Férfiak

Egyéni verseny: Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Németh Róbert

Csapatverseny: Marosi, Kasza, Tibolya

Váltó: az egyéni és csapatverseny alapján jelöli ki az indulókat Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány

Nők

Egyéni verseny: Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Pataki Viktória

Csapatverseny: Gyenesei, Tóth, Kovács

Váltó: az egyéni és csapatverseny alapján jelöli ki az indulókat a szövetségi kapitány

A program

Július 15., csütörtök: női verseny, selejtező - kezdés 9 ó, vége 17 ó (vívás: Oláh Gábor utcai sportcsarnok, úszás: sportuszoda, kombinált szám: Gyulai István Atlétikai Stadion)

Július 16., péntek: férfi verseny, selejtező - kezdés 9 ó, vége 17 ó (vívás: Oláh Gábor utcai sportcsarnok, úszás: sportuszoda, kombinált szám: Gyulai István Atlétikai Stadion)

Július 17., szombat: női verseny, döntő (9 óra: vívás, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 12 ó: úszás, sportuszoda, 13.20 ó: megnyitó ünnepség, Gyulai István Atlétikai Stadion, 14.30 ó: lovaglás, Gyulai István Stadion, 17 ó: kombinált versenyszám, Gyulai István Atlétikai Stadion)

Július 18., vasárnap: férfi verseny, döntő (9 óra: vívás, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 12 ó: úszás, sportuszoda, 14.30 ó: lovaglás, Gyulai István Stadion, 17 ó: kombinált versenyszám, Gyulai István Atlétikai Stadion)

Július 19., hétfő: női váltóverseny (9 óra: vívás, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 12 ó: úszás, sportuszoda, 14.30 ó: lovaglás, Gyulai István Stadion, 17 ó: kombinált versenyszám, Gyulai István Atlétikai Stadion)

Július 20., kedd: férfi váltóverseny (9 óra: vívás, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 12 ó: úszás, sportuszoda, 14.30 ó: lovaglás, Gyulai István Stadion, 17 ó: kombinált versenyszám, Gyulai István Atlétikai Stadion)

A 2009-es lipcsei Eb eredményei

Férfiak:

Egyéni verseny: 1. Ondrej Polivka (Csehország) 6060 pont, 2. Ilja Frolov (Oroszország) 6036, 3. Marosi Ádám 6032 (vívás: 20/győzelem/15 vereség/880 pont, úszás: 2:01.55 perc/1.344 pont, lovaglás: 1.200 pont, futás-lövészet: 11:28 perc/2608 pont), ...10. Tibolya Péter 5872 (22/13/928, 2:08.59/1.260, 1.180, 11:54/2.504), ...36. Németh Róbert 4872 (11/24/664, 2:03.28/1.324, 500, 12:24/2.384)

Csapatverseny: 1. Litvánia 17.700 pont, 2. Csehország 17.768, 3. Fehéroroszország 17.476, ...7. Magyarország (Marosi, Tibolya, Németh) 16.776

Váltó: 1. Litvánia 6638 pont, 2. Magyarország (Marosi, Tibolya, Németh) 6582 (vívás: 34 győzelem/26 vereség/872 pont, úszás: 2:51.44 perc/1284 pont, lovaglás: 1094 pont, lövészet-futás: 22:27 perc/3332 pont), 3. Csehország 6478

Nők:

Egyéni verseny: 1. Amélie Cazé (francia) 5652 pont, 2. Heather Fell (brit) 5616, 3. Jevdokija Grecsicsnyikova (orosz) 5588, ...6. Kovács Sarolta 5508 (vívás: 20 győzelem/15 vereség/880 pont, úszás: 2:14.74 perc/1.184 pont, lovaglás: 1.196 pont, futás-lövészet: 12:58 perc/2.248 pont), ...17. Vörös Zsuzsanna 5220 (25/10/1.000, 2:16.18/1.168, 984, 13:43/2.088), ...20. Gyenesei Leila 5.104 (17/18/808, 2:09.54/1.248, 832, 13:06/2.216), ...35. Cseh Krisztina 4.252 (13/22/712, 2:24.05/1.072, 440, 13:53/2.028)

Csapatverseny: 1. Nagy-Britannia 16.316 pont, 2. Oroszország 16.120, 3. Magyarország (Vörös, Kovács, Gyenesei) 15.832

Váltó: 1. Csehország 5696 pont, 2. Oroszország 5646, 3. Lengyelország 5618, 4. Magyarország (Gyenesei, Kovács, Cseh) 5412 (vívás: 33 győzelem/39 vereség/762 pont, úszás: 3:07.74 perc/1088 pont, lovaglás: 1150 pont, lövészet-futás: 26:17 perc/2412 pont)

A magyar versenyzők 65 érmet - 32 aranyat, 19 ezüstöt és 14 bronzot - nyertek az Európa-bajnokságok 1987 óta íródó történetében.

Az eddigi magyar Eb-érmesek

Férfiak:

Egyéni:

Aranyérmes (6): Demeter József (1987), Madaras Ádám (1991), Fábián László (1993), Sárfalvi Péter (1999), Balogh Gábor (2006), Horváth Viktor (2007)

Ezüstérmes (3): Fábián (1989), Hanzély Ákos (1995, 1999)

Bronzérmes (7): Fábián (1991), Kálnoki Kis Attila (1995), Fülep Sándor (2001, 2006), Balogh (2002), Kasza Róbert (2008), Marosi Ádám (2009)

Csapat:

Aranyérmes (8): Madaras, Fábián, Kálnoki Kis (1991), Fábián, Kálnoki Kis, Mizsér Attila (1993), Hanzély, Kálnoki Kis, Sárfalvi (1995), Sárfalvi, Hanzély, Madaras (1999), Fülep, Balogh, Horváth (2001), Balogh, Fülep, Sárfalvi (2002), Balogh, Fülep, Kállai Ákos (2005), Balogh, Fülep, Horváth (2006)

Ezüstérmes (6): Demeter, Martinek János, Dobi Lajos (1987), Sárfalvi, Kállai, Martinek (1997), Sárfalvi, Hanzély, Balogh (1998), Balogh, Horváth, Kállai (2003), Balogh, Horváth, Fülep (2007), Kasza, Marosi, Tibolya Péter (2008)

Váltó

Aranyérmes (10): Fábián, Madaras, Martinek (1991), Fábián, Madaras, Mizsér (1993), Balogh, Kállai, Madaras (1997), Balogh, Hanzély, Sárfalvi (1999), Balogh, Hanzély, Sárfalvi (2000), Fülep, Horváth, Kállai (2001, 2003), Fülep S., Kállai, Marosi (2004), Balogh, Fülep, Kállai (2005), Fülep, Horváth, Kállai (2006)

Ezüstérmes (1): Marosi, Németh, Tibolya (2009)

Bronzérmes (1): Kasza, Marosi, Tibolya (2008)

Nők:

Egyéni:

Aranyérmes (3): Vörös Zsuzsanna (2000, 2006), Füri Csilla (2004)

Ezüstérmes (1): Vörös (2003)

Csapat:

Aranyérmes (2): Vörös, Simóka Bea, Füri (2000, 2003)

Ezüstérmes (3): Kovács Irén, Tulok Andrea, Temesi Krisztina (1989), Kovács, Temesi, Pécsi Mónika (1991), Füri, Szatmári Adrienn, Máthé Vivien (2004)

Bronzérmes (2): Hortobágyi Eszter, Köblő Emese, Füri (1995), Kovács Sarolta, Vörös, Gyenesei Leila (2009)

Váltó:

Aranyérmes (3): Hortobágyi, Köblő, Kulcsár Ágnes (1995), Füri, Simóka Nóra, Vörös (2001), Füri, Simóka B., Vörös (2003)

Ezüstérmes (5): Heilig Anita, Kovács I., Tulok (1989), Kovács I., Temesi, Tulok (1991), Füri, Szatmári, Vörös (2004), Füri, Máthé, Vörös (2005), Gyenesei, Máthé, Vörös (2008)

Bronzérmes (4): Köblő, Pécsi, Tulok (1993), Partics Katalin, Simóka B., Vörös (1997), Máthé, Simóka B., Simóka N. (2000), Vörös, Máthé, Kovács S. (2007)