Gyulán versenyzik Palik és Szalay

2010.07.15. 19:38

A csütörtöki Gyulán rendezett gépátvétellel megkezdődött a tereprali országos bajnokság idei ötödik futama.

A gyulai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a PROHUN 500 elnevezésű viadal, amely egyben az FIA Közép-Európai Zóna Trófea futama is, negyedszer kerül megrendezésre, Gyula városa és a környező települések pedig harmadszor látják vendégül a terepralisokat.
A versenyre összesen 28 autós egység nevezett, a hazaiakon kívül olasz, cseh, lengyel, német párosokat is láthatnak az érdeklődők.
A tavalyi győztes Szalay Balázs navigátora, Bunkoczi László bejelentette, hogy csapatuk az árvízkárosultak javára jótékonysági árverésre bocsájt egy olyan versenyoverált, melyben teljesítették a Dakar-ralit.
A verseny teljes távja 1011 kilométer, ebből pénteken öt szelektívet, összesen mintegy 270 kilométert teljesít a mezőny.