Balázs Zoltán két meccsen 12 büntetőt védett a futsal-világválogatottban

2010.07.19. 20:57

Két meccset játszott a futsal-világválogatottal Líbiában Balázs Zoltán, a Duna Takarék ETO és a magyar válogatott kapusa: az első 5–5 lett, a másodikon a vendégcsapat 6–3-ra legyőzte az Afrika-bajnokot. Balázs mindkét meccsen nagyszerű volt, az ellenfél 14 büntetőjéből 12-t védett.

Az első meccsen több mint ötezer néző fantasztikus mérkőzésbe hajszolta bele a hazaiakat és a világválogatottat, írja a futsal-hungary.hu.

Líbia beszorította a világsztárokat, mégis elhúzott a vendégcsapat 3-0-ra. A játékvezetők belenyúltak a meccsbe, befújták a hatodik, a hetedik, majd nyolcadik faultot, a vendégektől kiállították Lukaiant, a mezőny addigi legjobbját is. Balázs a 10 métereseket azonban védte.

futsal plakat

A második félidőben Líbia hat perc alatt egyenlített, majd a vendégcsapat ismét elment kettővel. De a három játékvezetővel megerősített hazai csapatot nem lehetett legyőzni, ismét egyenlítettek, a bírók sorra fújták be a 10 métereseket. Az utolsó percben ismét büntetőt adtak a hazaiaknak, Balázs ezt is védte, hihetetlen izgalmak között döntetlen maradt a végeredmény.

A második mérkőzésen szombaton Tripoliban játszottak, a meccset a helyszínen nézte Moamer Kadhafi líbiai elnök fia is, a sportért felelős helyi miniszter.

A mérkőzésen Joao Benedító volt kezdőként jelölve kapusként de az edző előre közölte, ha büntető lesz, Balázs véd. Az első félidőben a hatodik fault után már a nyolcadik percben kisbüntetőhöz jutott a hazai csapat. Balázs kivédte a bal felső sarokból, de még vissza sem tudott cserélni, máris újabb büntetőt kaptak a líbiaiak; Balázs ezt a jobb alsó sarokból hárította spárgázva.

Az első és a második félidőben is megismételte ezeket a bravúrokat egyszer-egyszer, és tulajdonképpen ismét róla szólt a mérkőzés, ő lett a torna legjobb kapusa, meghívták Brazíliába egy december végi gálára.