Pars megnyerte selejtezőjét, Eb-döntős

MTI/Index
2010.07.27. 11:11
Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe kedden a barcelonai Európa-bajnokságon. Márton Anita pedig súlylökésben teljesítette a szintet, így ő is döntős.

A szombathelyi versenyző kissé ráijesztett a magyar csapatra, mivel csak utolsóra, azaz harmadikra biztosította helyét a szerdai fináléban. Elsőre szinte telibe találta a 75,50 méteres szintet jelző vonalat, a kijelzőn mégis csak 74,23 méter jelent meg. Másodikra nem sikerült javítania, 71,06-tal folytatta, majd harmadikra túldobta a szintet, és 76,48 méterrel meg is nyerte selejtezőcsoportja küzdelmeit.

A döntő mezőnye a 11:05 órakor kezdődő - itt szerepel Németh Kristóf - csoport eredményei alapján alakul ki.

Pars Krisztiánt idén csak két atléta előzi meg az európai ranglistán, pedig sérüléssel bajlódott.

Ebben a hónapban Madridban harmadik, Barcelonában második lett. A tavalyi, berlini világbajnokságra esélyesként, veretlenül utazott, de végül csak a negyedik lett.

A pekingi olimpián a fehérorosz atléták doppingolása miatt második lett, de az ezüstérmét a mindmáig nem kapta meg.

„Már az első dobásom is 76 méter feletti lett volna, de technikailag elrontottam a végét - mondta Pars. - A döntőben nem így szeretnék kezdeni, hanem mondjuk a mostani harmadik dobással, és arra rátenni két-három métert. Mindenképpen 79 méter felett akarok dobni, helyezésről most nem szeretnék beszélni.”

Márton Anita a súlylökés döntőjébe jutott be. A mezőny második legfiatalabb versenyzője volt az első dobó a selejtezőben, és 17,84 méterrel elsőre a 17,50-es szint fölé lökte a súlygolyót. A 18,20 méteres egyéni csúcsát idén elérő, 21 éves Márton így készülhet a kedd esti fináléra.

Pars Krisztián után Németh Kristóf is bejutott a kalapácsvetés döntőjébe kedden a barcelonai Európa-bajnokságon.

A 22 éves, juniorként Eb-aranyérmes versenyző, Parshoz hasonlóan, harmadik dobásával került a szerdai fináléba. Bár egyéni csúcsa és idei legjobbja 76,45 méter, elsőre csak 69,76-ig, másodikra 69,94-ig jutott. Utolsó kísérlete viszont a 75,50 méteres szintet jelző vonal közelében ért földet, s a 74,28 méterrel összesítésben a kilencedik helyen lett a 12 fős döntő tagja. Pars másodikként finalista, nála jobb eredményt csak a 80,59-cel világranglista-vezető, szlovák Libor Charfreitag ért el, 77,70 méterrel.

"Kicsit megilletődötten kezdtem - nyilatkozta az első felnőtt Eb-jén szereplő Németh. - Nem ment a lábam, ezért az első két dobás nem sikerült jól. Aztán harmadikra változtattam, s ez meghozta az eredményt. Eddigi formám alapján úgy éreztem, be tudok jutni a döntőbe. A fináléban szeretném ott folytatni, ahol most abbahagytam, mert van még bennem tartalék."