Azt mondják, már egy mosollyal is segítek

2010.07.28. 14:28
Egerszegi Krisztina az Ifjúsági Olimpiára utazó magyar csapat fővédnöke, hosszas töprengés után vállalta Gyulay Zsolt felkérését. Neki is segített volna, ha tizennégy évesen, első olimpiáján példaképe ott lett volna.
SDC15574

Magyarországról 51 versenyző jutott ki – csapatsportágban nem szerepelünk - az első Ifjúsági Olimpiára, Szingapúrba. Tizennyolc év a korhatár, felette nem lehet senki.

A csapat két fővédnöke két olimpiai bajnok: Gyulay Zsolt MOB-alelnökérke valamint Egerszegi Krisztina.

Egerszegi ötször nyert olimpiát, az első aranyát 14 évesen szerezte, négy év múlva hármat is nyert, pályafutása befejezésekor, 1996-ban egyet. Mindhárom olimpián megnyerte a 200 méteres hátúszást, 1992-ben a rövidebbik távon lett első, és a 400 vegyest is megnyerte.

„Két hónapig gondolkodtam, hogy elvállaljam-e ezt a feladatot. Mivel Gyuzsó kért fel, akit nagyon tisztelek, hosszú töprengés után végül igent mondtam."

"Egyszeri alkalomról van szó, egyértelmű igent nem mondhatok, hogy vállalok-e még valamilyen szerepet a magyar sportban. Most sem érzem olyan jól magam, nem a saját közegemben vagyok az újságírók előtt. A legkisebb gyermekem, Zille most kezdi az iskolát, nem szakadhatok el mellőlük. Tíz napot leszek távol tőlük, ez lesz az első alkalom” – mondta Egerszegi, aki beszéde közben szembesült azzal, hogy napra pontosan tizennyolc év telt el azóta, hogy Barcelonában nyert.

"Furcsa, egyben megható nekem, és elhiszem, hogy a gyerekeknek sokat jelent a jelenlétem. Azt mondják, már a mosolyommal is segíthetek. Biztosan közrejátszott ez is abban, hogy vállaltam a feladatot. Ha úszóversenyekre megyek, az is furcsa, hogy odajönnek hozzám olyanok, akik még meg sem születtek, amikor én már sikereim után visszavonultam, és már attól boldogok, ha egyáltalán rájuk nézek, vagy megsimogatom őket. Pedig azt sem kellene tudniuk, ki vagyok én.”

egérszegi

„14 évesen nekem is biztosan sokat jelentett volna, ha a példaképem ott van Szöulban. Balczó Andrást például rendkívül tiszteltem, és ez így van mind a mai napig. Akkor nagyobb volt a tét, ezért nem is lehet összehasonlítani a két versenyt. Szóval, ha a védnökségemmel, csak egy kicsit is hozzájárulhatok a mostani fiatalok sikereihez, nagyon boldog leszek.”

Egerszegi és Gyulay az olimpiai lánggal is futhat, 1992-ben már olimpiai bajnokként együtt mondták az eskü szövegét. Az Ifjúsági Olimpia augusztus tizennegyedikén kezdődik.