Kiss a legjobb idővel elődöntős 110 méter gáton

2010.07.29. 11:38

Kiss Dániel a legjobb idővel jutott be a 110 m gát elődöntőjébe csütörtökön a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. Az éremesélyes magyar a negyedik futamban elsőként, 13.44 mp-cel ért célba.

„A táv eleje nem sikerült túl jól, kicsit álmoskás volt, de aztán úgy érzem, uraltam a versenyt - nyilatkozott az európai ranglistán negyedik gátas. - Ebben a futásban még egy tized benne volt, hasonlót tervezek az elődöntőben is.”

Kiss idén döntős volt a fedettpályás világbajnokságon, a csapat Eb-n pedig 13.32 mp-cel országos csúcsot futott. A négy futamból az első három helyezettek mellett a további négy legjobb idővel rendelkező került a pénteki elődöntőbe. Baji Balázs összesítésben a 26. helyen zárt.