Bioetanolgyártó Talmácsi új főszponzora

2010.08.11. 11:43
A Mol kiszállása után Talmácsi Gábor mellé a legnagyobb hazai bioetanolgyártó állt. Titkos, hogy mennyi pénzzel támogatják a motorversenyzőt, de így biztosan be tudja fejezni a szezont, a hátralévő kilenc versenyen a legjobb technikát, és a legjobb alkatrészeket kapja.

A Moto2-ben versenyző Talmácsi Gáborral július tizenhatodikán bontott szerződést főszponzora. A Mol, mely öt éven át támogatta a világbajnok motorost, úgy indokolt, Talmácsi nem hozta a várt eredményeket, nem volt dobogón. A vállalat legfontosabb szempontja az eredményorientáltság, ezért az első alkalommal, amit a szerződés megengedett, a Német Nagydíj előtt kiugrottak a megállapodásból.

Talma a Német Nagydíjon
Talma a Német Nagydíjon

Talmácsi új szponzora a Hungrana, az ország egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, Európa egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó üzeme, az európai piac egyik legnagyobb bioetanolgyártója.

„Régóta tervezzük az együttműködést, mert Gábor világbajnokként is hiteles és népszerű sportoló maradt, úgy gondoljuk, termékünket legjobban ő tudja képviselni Magyarországon” – mondta a Kft. vezetője, Lengyel Attila.

„Idei szezonra szól a szerződés, de alapvetően egy hosszú távú megállapodásban gondolkodunk. Támogathatnánk úszót, vagy futballcsapatot, de egy üzemanyag népszerűsítéséhez technikai sportot űzőre van szükség” – mondta még Lengyel.

„Gábor sisakján, ruháján feltűnik majd az E85, a cég legfőbb terméke. Nagyon köszönjük, hogy összejött ez a szerződés, remélhetőleg eredményekkel fogjuk majd meghálálni” – jelentette ki Stefano Favaro menedzser.

A megállapodás többi részlete üzleti titok, Talmácsi a legjobb alkatrészeket, a legjobb technikai feltételeket kapja. A Hungrana csak Talmácsit támogatja, csapatát, a Fimmco Speed Upot nem.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a szezon közben egy magyar cégre találtam, így biztos lesz a megfelelő technikai hátterem, rendben lesz a szezon hátralévő része. A bajnokság most kezdődik igazán, a hátralévő kilenc futam lesz a legfontosabb. Meglepő eredmények, meglepő fordulatok voltak eddig, bárki nyerhetett, ezt mindenki láthatta. Most egy picit letisztult a bajnokság, nagyjából látjuk, kik a leggyorsabbak, úgy érzem, hogy a legjobbak közé tartozom, ezt szeretném bebizonyítani a hátralévő futamokon. A szerződés nincs eredményhez kötve. Mivel 200 felett versenyzek, minden zavaró tényezőt szeretnék kiszűrni magam körül, ez a szerződés pedig a kölcsönös bizalmon alapul. Az új szponzorom hisz bennem, nekem ez a legfontosabb. Így lehet száz százalékosan versenyezni” – állította Talmácsi.

Talmácsi jelenleg holtversenyben a nyolcadik helyen áll, hétvégén a csehországi Brnóban versenyez, ez az egyik kedvenc pályája, itt többnyire remekül szerepel a legalább tízezer fős magyar szurkolótábor előtt.

„Brno nekem a hazai pálya, sokat versenyeztem rajta gyerekkoromtól kezdve. Lehet, hogy esni fog az eső, de jó versenyző vagyok, megpróbálok gyors lenni” – ígérte.