Ilyen még nem volt: 3 arany másfél óra alatt

2010.08.12. 17:24
A budapesti úszó Európa-bajnokság negyedik napja kettős magyar győzelemmel kezdődött, a 200 vegyes gyorsúszásában fantasztikusan hajrázott Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is, mindenki mást leráztak. Egy század döntött, előbbi javára. Férfi 200 mellen Gyurta Dániel Európa-bajnoki csúccsal ünnepelte első Európa-bajnoki aranyát. Zárásként a 4x200-as női váltó nyert két tizeddel.

„Köszöntöm a világ legjobb közönségét” – kezdte negyedórával a csütörtöki döntők előtt a műsorközlő, Török László. Meg is indokolta: Cseh Lászlónak szerdán nagy segítséget jelentett a drukkolás, és maga mögött tartotta a hajrában az osztrák Markus Rogant.

Most ugyancsak a 200 vegyesen volt nagy szükség a biztatásra, de a nőknél, hiszen Hosszú Katinka a második, míg Verrasztó Evelyn a harmadik idővel jutott a fináléba.

Hosszú a kezdetektől panaszkodott a mellúszására, úgy érezte, kissé szétesett a mozgása. És mivel Dave Salo nincs vele, nem tudott tanácsot kérni tőle, pedig amerikai edzője egy mondattal megnyugtatná.

A magyarok nem rajtoltak túl jól, a pillangó után a francia Muffat vezetett, Hosszú második, Verrasztó harmadik. A hátúszás után, vagyis féltávnál annyiban változott a sorrend, hogy Muffat-t Verrasztó követte, és Hosszú volt a harmadik. Miley rákapcsolt mellen, de csak a negyedik helyre zárkózott.

Hosszú harmadiknak fordult az utolsó ötvenre, mellen érezhetően jól úszott, sikeresen gyakorolta technikai elemeket. Gyorson egyszerűen ellenállhatatlan volt, Verrasztó Evelyn is fantasztikus hajrázott második lett. Egy század volt a két versenyző közt, Hosszú nyert.

Hosszú ideje: 2:10.09, Európa-bajnoki csúcs. A 400 bajnoka, Miley harmadiknak jött be, de már nyolc tized volt a hátránya.

„Jobban örültem volna, talán igazságosabb is lett volna, ha azonos idővel érünk a célba, és mindketten aranyat kapunk. Úgy éreztem, Evelyn fog nyerni, belülről úgy tűnt, mintha előttem lenne. Teljesen kárpótolt ez az eredmény a 400 vegyes második helyéért” – lihegte sikere után Hosszú.

"Örülök, hogy kettős magyar siker született, de nyilván kicsit bosszús vagyok, hogy egy század hiányzott az aranyhoz, és mert a benyúlást elrontottam" - ezek már Verrasztó szavai voltak.

A pazar magyar siker után Gyurta Dániel következett 200 mellen, fő számában. Gyurta ötvennél második volt, száznál viszont már karcsapással első.

Az előnyét nemcsak megtartotta, kicsit növelni is tudta a második százon a norvég Dale Oen előtt. 2:08.95-tel nyert, Európa-bajnoki csúccsal ünnepelte első Európa-bajnoki aranyát, ami még nem volt neki.

A nap zárásaként, még egyszer tombolhattak a nézők, mert a magyar 4x200-as női váltó megnyerte az aranyat.

A váltó névsora: Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn.

Mutina vezetést szerzett, Dara hátrányba került, de Hosszú Katinka a harmadik váltásnál újra az élen adta át.

Verrasztó irtózatosan küzdött, fej-fej mellett haladt a francia Muffattal, végül két tizeddel nyert (7:52.49), vagyis neki is van már aranyérme.