Összegörnyedt, összetört, lerázta magáról

2010.08.13. 15:39
Az úszó Európa-bajnokság történelmi győzelmei után Verrasztó Evelyn edzője, Fehérvári Balázs elmeséli, milyen volt az az egy óra, amelyikben tanítványa a csalódottságot, a megtörtséget hirtelen lerázta magáról. Miután drámai hajrával győzelemhez segítette a magyar váltót. 56 éve nem volt váltógyőzelem.

Nehéz eldönteni, kié volt a legnagyobb teljesítmény a budapesti úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, hiszen Gyurta Dániel imponáló versenyzéssel nyert 200 mellen, Hosszú Katinka a 200 vegyes után a 4x200-as váltóval másfél óra alatt két aranyat nyert, harmadik emberként a második helyről az elsőre segítette a csapatot.

Kié volt a legnagyob teljesítmény?

A legkatartikusabb siker talán mégis Verrasztó Evelyné, aki miután Hosszútól egy századdal, vagyis másfél centivel kikapott 200 vegyesen, a váltóra összekapta magát, és hihetetlen hajrával, az utolsó ötven méteren tökéletes versenyzéssel legyőzte francia riválisát. (Muffat kétszer kapott ki aznap, a vegyes után váltóban is.) Hosszú biztos volt benne, hogy Verrasztó már csak dühből is behúzza az utolsó ötvenet.

„Katartikus, tényleg ez a legjobb szó erre. Mindenkinek kívánom, élje át azt, amit Evelyn átélt ott a medencében, én pedig a medence partján”- mondta Fehérvári Balázs.

„A 200 vegyest nem akarom szépíteni, egy századdal elveszítettük. Mindenki láthatta. Ráadásként egy olyan hibával, amilyet nem szokott elkövetni Evelyn. Azt hittem, megnyílik a föld alattam” – érzékeltette az edző.

Fehérvári aludt már rá egyet, de még mindig érezhetően a történtek hatása alatt áll.

DKOKO20100812107

„Utána rohantam hozzá, hiszen a váltó miatt ezt félre kellett tenni. Mondták nekem, nehogy benne maradjon ez az egy század élete végéig, hiszen a szerb Csavics hiába volt gyorsabb kétszer is Phelpsnél, legyőzni nem tudta, mert a benyúlása egyszer sem sikerült, ezért lett csak ezüstérmes.”

„Hogy mit láttam, amikor találkoztam vele? Az egy század minden lelki és fizikai fájdalma Evelynre volt írva, összegörnyedten ült, tényleg összetört egy kicsit. Szerencsére csak átmenetileg. Mentünk bemelegíteni, a csalódottság, fáradtság, kimerültség hirtelen elillant. Lerázta magáról."

"Pekingben, az olimpián a döntő nyolcadik helyéért holtverseny volt 200 gyorson, újra kellett úsznia, és akkor megadta magát. Azóta viszont eltelt két év, már 21 éves, sokkal erősebb lett lelkileg, szinte megtörhetetlen."

"Olyan sportemberi teljesítményt nyújtott, ami lenyűgöző, emberfeletti, de mindenképpen tiszteletre méltó. Evelyn előkapart valami olyat önmagából, jó mélyről, ami csak a legnagyobbakra jellemző. Bőven 1:57-en belül úszott, ami az utolsó emberek közül csak neki sikerült. Ez kellett a sikerhez."

"Biztos vagyok benne, hogy a váltóverseny utolsó 25 méterén, ami Evi fejében volt, abból akár egy könyvet is lehetne írni. De abban is biztos vagyok, hogy egy pillanara sem fordult meg a fejében, nem nyerhet. Sőt, a vereségre már a kivonulásnál sem gondolt. De a legfontosabb, hogy végig megvolt benne a tűz, és miután másfél centivel kikapott, ezt még egyszer nem akarta átélni. Két tizeddel nyert. A társai azt mondták, talán jót is tett neki a vereség. És hát a többiekért is mennie kellett."

"Talán azzal érzékeltetem legjobban a győzelem értékét, hogy a franciák őszintén és nyíltan jöttek oda hozzám gratulálni, ilyet még nem éltem át. A brutális nem biztos, hogy jó szó erre, de ezt tényleg élmény volt látni."

"Úgy látszik, a sok rossz, és a sok kis különbségű vereség után immunis, mi történik körötte, nem lehet akármivel kizökkenteni” – összegzett Fehérvári Balázs.

200 gyorson Verrasztó a negyedik idővel jutott péntek délután a szombati döntőbe, Mutina Ágnes a másodikkal.