Folláth Vivien aranyérmes 5000 méteren

2010.08.21. 19:29
A 28 éves szolnoki kajakos korábban a maratoni távon már ért el világbajnoki győzelmet.

Magyar szempontból rosszul kezdődtek a poznani vb-n idén először szereplő táv döntői, a kenu egyesek versenyében indult Fürdök Gábornak ugyanis mindössze néhány másodpercig tartott a verseny, mivel a rajt után közvetlenül összeakadt egyik riválisával és mindketten beborultak a vízbe.

A folytatás azonban annál jobban sikerült. A női kajakosok között szereplő Folláth Vivien már az első, nagy kör után elszakadt a mezőnytől brit és fehérorosz társával együtt, és ez a trió egészen az utolsó körig együtt haladt. A hajrában aztán a magyar lerázta magáról riválisait, és a piros-fehér-zöld színbe öltözött drukkerek ütemes tapsától kísérve nagy előnnyel, elsőként haladt át a célvonalon.

„Az utolsó körben robbantottam, a másik két lány pedig összeütközött, de persze azért nem csak a szerencsének köszönhetem a győzelmem. Nagyon sokat készültem erre a versenyre, azért kijött a maratonista vérem is” - mondta mosolyogva az eredményhirdetés után Folláth.

A szintén kajakos Gyökös Lajos nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, végül kilencedikként zárt. A vasárnapi zárónapon előbb az 500 m-es döntőket rendezik öt magyar hajóval, majd dél után a 200 m-esek következnek négy magyar hajóval. Délután három órától a váltók selejtezői és döntői zárják a vb-t.

Kajak-kenu vb, 5000 méteres döntők

férfiak:
K-1, világbajnok: Ken Wallace (Ausztrália) 20:01.338 p., 2. Max Hoff (Németország) 20:03.574, 3. Maximilian Benassi (Olaszország) 20:06.670, ...9. GYÖKÖS LAJOS 21:07.750
C-1, világbajnok: Ronald Verch (Németország) 23:24.342 p., 2. Jose Luis Bouza (Spanyolország) 23:26.398, 3. Marian Ostrcil (Szlovákia) 23:38.070
Fürdök Gábor nem fejezte be a versenyt.