Orbán: Nehéz sors a bajnokoké

2010.08.25. 17:30
Szerda este emlékeznek meg az 1960-as olimpia érmes versenyzőiről Rómában, bár olyan nemzetenkénti felvonulás nem lesz, mint ötven éve volt. Orbán Viktor véletlenül választotta azt a gépet, amelyikkel a korábbi bajnokok utaztak.

Pár perccel a reggeli menetrendszerinti római járat indulása előtt feleségével érkezett meg a fedélzetre Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanezen a gépen utaztak az olasz fővárosba a magyar olimpikonok, a játékok ötvenedik évfordulójára.

„Jó kezdeményezés az egykori bajnokok meghívása a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, mert nehéz sors a bajnokoké. Van olyan, akinek csak néhány percre jár a rivaldafény, szerencsésebbek néhány napot, vagy éveket kaphatnak, utána viszont néma csönd, méltatlan hallgatás. Persze a siker pillanata örök, amikor magasba kúszik a zászló, de ötven év után is megkaphatják a bajnokok, ami jár nekik."

"A magyaroknak szükségük is van az ilyen megemlékezésekre, mert példát és erőt lehet meríteni belőlük, hiszen sikerben a legkevésbé sem gazdag a mostani Magyarország. Mindig örülök, ha így egyszercsak előkerülnek a régi nagyok.”

Buzánszky Jenő, aki nem 1960-ban, hanem nyolc évvel korábban nyert, arról beszélt a miniszterelnökkel, hogy 1953-ban a római stadion avatásán 23 év után legyőzték az olaszokat. Az Aranycsapat jobbhátvédje lobbizott még egy kicsit az utat szervező Mező Ferenc Közalapítványért, ami az idős olimpikonok gondját viseli.

Orbán a hivatalos programokra nem megy el, csak véletlen egybeesés volt, hogy ezt a gépet választotta. „Hajrá magyarok” – mondta a reptéren, amikor néhány lelkes sportbarát fogadta a magyar küldöttséget.

„Mintha tényleg versenyezni jöttünk volna, nagyon megható" - mondták néhányan a korábbi érmesek közül.