Wéber nyert a Seat León Európa Kupán

2010.09.19. 12:24
Idén három futamot nyert Wéber Gábor, a Zengő Motorsport pilótája. A Seat León Európa Kupa szezonzáróján egy ötödik hely is elég volt neki az összetett aranyhoz. Wéber végül kiesett, de előtte a riválisa is. Tavaly Michelisz Norbert nyert ebben a kategóriában.

A szombati futamon hiába autózta a legjobb időt az időmérőn Wéber Gábor végül az oscherslebeni büntetése miatt csak a hatodik helyről indulhatott. A második kanyar után azonban már a második helyen állt.

A legnagyobb vetélytársa, a francia Michael Rossi autója technikai hiba miatt kiállt, így már csak a biztonságos autózás volt a cél a Zengő Motorsport versenyzőjének.

Végül Wéber a harmadik helyen ért célba, míg az összetettben harmadik Eoin Murray csak a kilencedik lett.

Ezzel az első nap után Wéber 48 ponttal vezetett, Rossinak 42 pontja volt. Ez azt jelentette, hogy Wébernek – aki idén három futamot nyert meg, Rossi csak egyet – elég egy ötödik helyezés is, ugyanis a pontozás szabályai szerint, az első és az ötödik hely között hat pont a különbség.

Rossi az utolsó sorból indult a versenyen, csak rá és Wéberre kellett figyelni, aki a hatodik helyről, azaz a harmadikból. Jól sikerült a rajt és az első kanyar után harmadik helyen állt Wéber.

Wéber Gábor Brno

A harmadik körben Rossi – akinek muszáj volt hajtania, hogy minél jobb helyen érjen célba – feladta a versenyt, mert egy ütközésnél defektet kapott, így már ekkor eldőlt Wéber Gábor bajnoki címe.

A magyar pilóta végül a nyolcadik körben kicsúszott és nem tudott visszajönni. Pontot ő sem szerzett, de a hat pontos előnye megmaradt, és megnyerte a sorozatot.

Wéber Gábor tavaly a kategória utolsó két futamán indult. Idén egy kizárás és négy kiesés mellett három futamot megnyert, háromszor pedig a harmadik helyen végzett.

Ahogy szombaton, vasárnap is a 16 éves spanyol Pepe Oriola nyert. A
bajnoki pontverseny végeredménye: 1. Wéber Gábor 48 pont, 2. Michael
Rossi 42 pont, 3. Eoin Murray 38 pont.