Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ágnes
-6 °C
2 °C

10,3 mp kellett a leggyorsabb BL-gólhoz

2010.10.20. 17:28
A Bajnokok Ligájában eddig 31 ország 137 csapata indult, volt két magyar is. Statisztikák az 1955-ben indult BEK-rő és az 1992 óta futó BL-ről.

Amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, 31 ország csapatai indulhattak. Legtöbben Spanyolországból érkeztek: Athletic Bilbao, Atlético Madrid, Barcelona, Celta de Vigo, Deportivo, Mallorca, Real Betis, Real Madrid, Real Sociedad, Sevilla, Valencia és Villarreal.

Van két magyar is, 1995–1996-ban a Ferencváros, tavaly a DVSC.

A BEK-et és Bajnokok Ligáját is figyelembe véve a Real Madrid nemcsak a kilenc győzelmével az első, hanem azzal is, hogy a legtöbbször indult a ebben a sorozatban, illetve azzal, hogy 21-szer jutott el az elődöntőig.

A magyarok közül 1958-ban a Vasasnak, 1965-ben a Győri ETO-nak és 1974-ben az Újpestnek is sikerült.

A Real Madrid mellett a Milan 11-szer, a Bayern nyolcszor, a Liverpool, a Benfica és a Juventus 7-7-szer szerepelt a fináléban. A döntőket tekintve az olaszoké az első hely, 26-szor volt, hogy egy csapatuk bejutott a fináléba, őket a spanyolok (21) és az angolok (17) követik.

Eddig 113 klub indult, idén hat újonc van: az angol Tottenham, a portugál Braga, a török Bursaspor, az izraeli Hapoel Tel-Aviv, a holland Twente és a szlovák Zilina.

 BL-örökmérleg          
1 Manchester United 163 87 42 34 303
2 Barcelona 146 80 39 27 279
3 Real Madrid 151 81 31 39 274
4 Bayern München 141 67 40 34 241
5 AC Milan 131 64 37 30 229
6 Juventus 120 57 32 31 203
7 Arsenal 121 54 34 33 196
8 FC Porto 126 51 32 43 185
9 Chelsea 91 44 29 18 161
10 O. Lyon 90 44 21 25 153
92 Ferencváros 6 1 2 3 5
112 Debrecen 6 0 0 6 0

Rengeteg érdekes statisztika kapcsolódik a Bajnokok Ligájához, illetve az azt megelőző BEK-hez, jöjjenek a legérdekesebbek.

Angelo Moratti és Massimo Moratti eddig az egyetlen olyan apa és fia, amelyben mindketten felemelhették a győztesnek járó trófeát. Idősebb Moratti 1964-ben és 1965-ben, fia pedig legutóbb 2010-ben.

A Nottingham Forest az eddigi egyetlen olyan klub, amely úgy tudott kétszer is a döntőbe jutni, hogy közben csak egyszer tudott hazájában bajnok lenni. A Bayer Leverkusen nem bajnokcsapatként tudott eljutni a fináléig.

Eddig a Real Madrid tudta a legtöbbször megvédeni a trófeát (négyszer), az Arsenal pedig a kapuját a góltól. A londoniak 2005 szeptember és 2006 májusa között 995 percig nem kaptak gólt a BL-ben.

Szinte lehetetlen olyan csapatot mondani amelyben nincs idegenlégiós. A BEK és BL történetében eddig öt olyan volt, amely így tudott a legjobb lenni. Ezek az 1961-es és az 1962-es Benfica (bár nem mindenki Portugáliában született, de a meccs időpontjában mindegyik játékos portugál állampolgár volt), az 1966-os Real Madrid, az 1986-os Steaua és a Nottingham mindkét első helye (1979, 1980). A Celtic 1967-es bajnokcsapata pedig arra lehet büszke, hogy a pályára lépő valamennyi játékosa a klub otthonától nem messzebb mint 45 kilométerre született.

19 olyan játékos van, aki több mint száz meccsen lépett pályára ezekben a sorozatokban, közülük is kiemelkedik Paolo Maldini, aki 1985-től 139 találkozón segítette a Milant. A realos Raúl már a Schalkéban is pályára lépett, ő 134-nél tart, Giggsnek 129 van. A legtöbb gól Filippo Inzaghié, aki a Parma, a Juventus és a Milan csapataiban 68-szor volt eredményes, Raúl eddig 66-ot lőtt, Andrij Sevcsenko pedig 64-et.

Két olyan játékos van, aki nyolc döntőben léphetett pályára, Maldini és a spanyol legenda, Francisco Gento, utóbbi az egyetlen, aki hatszor nyerni is tudott.

Bob Paisley az egyetlen, aki háromszor is győzni tudott edzőként, Marcello Lippi pedig négyszer jutott el a fináléig. Eddig négy játékosvan, aki egymást követő két évben is BL-győztes volt két különböző csapatban: Marcel Desailly, Paulo Sousa, Gerard Piqué és Samuel Eto’o.

Marco Ballotta minden idők legidősebb BL-játékosa, 2007 decemberében 43 évesen és 252 naposan védte a Lazio kapuját a Real Madrid ellen.

Wayne Rooney-é minden idők legfiatalabb mesterhármasa, a Manchester csatára 18 évesen és 335 naposan vágott hármat a 2004. szeptember 28-án a Fenerbahcénak. A legfiatalabb gólszerző Peter Ofori-Quaye, aki az Olympiakoszban, 1997-ben még 17 évesen és 194 naposan gól lőtt a Rosenborgnak. Egy magyar csúcs is: Palotás Péter 1955 szeptember 7-én a BEK történetének első mesterhármasát szerezte.

 BL-döntők        
1991-1992 Barcelona 1-0 Sampdoria hosszabbítás után
1992-1993 O. Marseille 1-0 Milan  
1993-1994 Milan 4-0 Barcelona  
1994-1995 Ajax 1-0 Milan  
1995-1996 Juventus 1-1 Ajax 11-esekkel 4-2
1996-1997 Dortmund 3-1 Juventus  
1997-1998 Real Madrid 1-0 Juventus  
1998-1999 Manchester U. 2-1 Bayern München  
1999-2000 Real Madrid 3-0 Valencia  
2000-2001 Bayern München 1-1 Valencia 11-esekkel 5-4
2001-2002 Real Madrid 2-1 Bayer Leverkusen  
2002-2003 Milan 0-0 Juventus 11-esekkel 3-2
2003-2004 Porto 3-0 Monaco  
2004-2005 Liverpool 3-3 Milan 11-esekkel 3-2
2005-2006 Barcelona 2-1 Arsenal  
2006-2007 Milan 2-1 Liverpool  
2007-2008 Manchester U. 1-1 Chelsea 11-esekkel 6-5
2008-2009 Barcelona 2-0 Manchester U.  
2009-2010 Internazionale 2-0 Bayern München  

A leggyorsabb gól az akkor bayernes Roy Makaayé, 2007-ben 10,3 másodperc alatt talált be a Realnak. A leggyorsabb három gólt Mike Newell szerezte, a Balckburn focistája kilenc perc alatt háromszor volt eredményes a Rosenborg ellen. Kapus ritkán lő gólt, a BL-ben ez eddig csak a Hans-Jörg Buttnak és Sinan Bolatnak sikerült. Eddig két játékost állítottak ki a döntőben:2006-ban Jens Lehmannt és 2008-ban Didier Drogbát.

A Bayern München tartja a leghosszabb hazai, a Manchester United az idegenbeli veretlenségi csúcsot. A németeket 1997 és 2002 között 31 meccsen, az angolokat 2008 és 2010 között 16 meccsen nem győzték le.

A Bajnokok Ligája első magyar gólját Lisztes Krisztián szerezte, az első győzelmet pedig azon a zürichi meccsen a Ferencváros aratta, 1995. szeptember 13-án.



  • Vennék
  • Hírek