Rio de Janeiro 2016: itt is a biztonság az első

2010.11.02. 08:21

A biztonságos lebonyolítás feltételeinek a megteremtése lesz a legfőbb kihívás a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok szervezőinek Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint. A Lance! című brazil napilapban megjelent nyilatkozatból ugyanakkor kitűnik, hogy a NOB első számú vezetője ezt nem a helyi viszonyokból kiindulva gondolja így, hanem alapigazságnak véli, olyan feladatnak, amellyel az 1972-es müncheni merénylet óta minden házigazdának meg kell birkóznia.

„Nem mondom, hogy Rio nem képes ezzel a kihívással szembenézni, ellenkezőleg. Én csupán azt hangsúlyozom, hogy ez a legfontosabb teendő, mert hiszen emberéletekről beszélünk” - idézte a belga sportdiplomatát az újság. „A második nagy feladat, amely egy-két kivételtől eltekintve megint csak általános érvényű, a közlekedés megszervezése”- tette hozzá a NOB-elnök. Rogge tisztában van azzal, hogy a biztonságot garantálni senki sem tudja, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene mindent elkövetni a zavartalan lebonyolítás érdekében.