Dél-koreai világbajnok férfi kardban

2010.11.06. 18:15

A legjobb 32 között Nemcsik Zsoltot búcsúztató dél-koreai Vo Jong Vo nyerte a férfi kardozók szombati versenyét a párizsi vívó-világbajnokságon. A távol-keleti vívó a döntőben simán, 15-9-re verte a címvédő, német Nicolas Limbachot úgy, hogy már 12-1-re is vezetett.

A férfi kardozóknál a hatodikként zárt Szilágyi Áron, a nőknél a 13. helyen végzett Nagy Orsolya szerepelt a legjobban a magyarok közül szombaton, a párizsi vívó-világbajnokság első éremosztó napján.

Szilágyi izraeli, román és olasz ellenfélen keresztül jutott el a negyeddöntőig, ahol kikapott a címvédő, német Nicolas Limbachtól. Egy fordulóval korábban, 13. helyezettként fejezte be egyéni szereplését Iliász Nikolász. A korábban olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Nemcsik Zsolt 20., a tavaly harmadik Decsi Tamás pedig 33. lett.

A nőknél is mind a négy magyar induló felkerült a 64-es főtáblára, ott azonban csak - az egy éve, Decsihez hasonlóan vb-bronzérmes - Nagy tudott túljutni az első fordulón, ő aztán még egy akadályt sikerrel vett. A többiek az első körben kikaptak: Benkó Réka 40., Pető Réka 43., Várhelyi Anna 55. lett. A győzelmet - tavalyi sikerét megismételve - az amerikai Mariel Zagunis szerezte meg.

"Összességében jó közepes nap volt a mai: Szilágyi nyolc közé került, akadtak jó teljesítmények, 14-re nyertünk több asszót, csak éppen az éremszerzés nem jött össze - értékelt Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya. - Áron szerintem kockáztatott a nyolc között, talán úgy gondolta, hogy akkor tudja megverni a ranglistavezető Limbachot, ha bevállalja ezt, és mivel az elején elment két tus, utána pedig a kockáztatás miatt még egy-kettő, hamar eldőlt az asszó. Mellette esetleg még Nemcsik Zsolt kerülhetett volna éremközelbe, de annak ellenére, hogy nem vívott rosszul, kikapott a későbbi győztes koreaitól. Ilyen előfordul. A junior korú Iliász Nikolász egyértelműen kellemes meglepetést okozott. Rajtuk kívül hárman nagyjából azt hozták, amire számítani lehetett, bravúrra ezúttal nem voltak képesek, Pető Rékától és Decsi Tomitól viszont többet vártam. Utóbbival kapcsolatban megemlíteném, hogy nagyon lelkiismeretesen készült fel a világbajnokságra, 15 kilót leadott, szerintem sokkal többet remélt magától. Talán egy kicsit túlpörögte az asszóját az argentin ellen, az első fordulóban. Összegezve a mai napot, azt mondhatom, hogy nem törtünk össze, reméljük, a csapatversenyekben jobban szerepelünk. Többek között bízunk abban, hogy Limbach nem fog egyedül megverni minket, a férfiaknál ugyanis már a nyolc közé kerülésért a németekkel vívunk kedden."

Vasárnap a férfi és női tőrözők küzdenek egyéniben az érmekért.

Eredmények:

az elődöntőben:
Limbach-Resetnyikov 15-10
Vo-Hanceanu 15-10

a döntőben:
Vo-Limbach 15-9

A végeredmény: 1. Vo Jong Vo, 2. Nicolas Limbach, 3. Venjamin Resetynikov és Cosmin Hanceanu, ... 6. Szilágyi Áron, ...13. Iliász Nikolász, ...20. Nemcsik Zsolt, 33. Decsi Tamás