Biczó először novemberben villoghat

2010.11.08. 16:35
Az aranyérmes női gyorsváltó három tagja ott lesz az eindhoveni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon, de nemcsak tőlük várható kiemelkedő szereplés, hanem a fiataloktól. A decemberi dubaji vb-n az Eb-győztesek indulnak: Hosszú Katinka amerikai egyetemi vizsgáról esik be, Gyurta Dániel és Cseh László addig otthon készül.

A hétvégén Százhalombattán rendezik a rövidpályás úszó országos bajnokságot, amelyiken a válogatott keret tagjai elindulnak a hónap végi eindhoveni Eb, valamint a decemberi, dubaji világbajnokság előtt.

Három hét alatt kétszer lehetetlen csúcsformába kerülni, ezért akik mindkét szereplést vállalták, ők is inkább a vb-re készülnek.

Hosszú Katinka és Cseh László kihagyja az Eb-t, a budapesti Eb-n mögöttük végzők nagy lehetőséghez jutnak: nyerhetnek, hiszen nem lesz magyar belharc. Hosszú 200 vegyesen Verrasztó Evelynt verte, 200 pillangón Jakabos Zsuzsát.

„Azon leszek, hogy most nyerjek, nem kell erre figyelmeztetni, nem is lesz különösebb teher rajtam emiatt. Katkával pedig majd úgyis versenyzek egy jót Dubajban” – mondta Jakabos.

„Nem hinném, hogy ki kellene törölni az emlékeimből azt az egy százados vereséget, megtörtént, annyi volt a különbség. Inkább azon leszek, hogy most visszavágjak” – mondta Verrasztó Evelyn.

Hosszú Katinka amerikai vizsgájából érkezik majd az arab országba, mert nem sikerült megoldania a halasztást.

Az Európa-bajnokságra az ifjúsági olimpián egyaránt győztes Kapás Boglárka, Bernek Péter, Biczó Bence is benevezett. Biczó Bence, akitől az amerikai szakírók a Phelps-korszak lezárását várják, 100 és 200 pillangón is ott lesz, és Kiss László kapitány szerint akár érmes is lehet.

„Nehéz belőni előre az érmes esélyeket, mert egyelőre nem tudni, a legjobbak közül ki, melyik versenyen indul. Nyilván hozzánk hasonlóan a vb-t veszi komolyabban mindenki, ezért Bence esélyei javulnak. Mivel nincs még 18 éves, először versenyez felnőttek közt, de most megmutathatja, mire képes. A szingapúri ifjúsági olimpián úszott idejével második lett volna a felnőtteknél, a tehetsége egyértelmű, nem lenne meglepetés, ha érmet hozna haza” – emelte ki a kapitány.

Cseh László azt fejtette ki, fizikailag és lelkileg is rápihent a dubaji versenyre, vegyesen indul majd, és hasonlóan szép eredményeket szeretne, mint itthon. Augusztusban élete versenyét nyerte kétszázon, négyszázon elsöprő, megingathatatlan volt.

Gyurta Dániel is uralta a mezőnyt, és mivel már százon is egyre erősebb, nem lenne meglepetés, ha két éremmel térne haza.

„Annyira nem tudjuk, ki indul, így egyelőre azt sem tudjuk megmondani, mi lesz százon. Kétszázon azonban tudjuk, ott leszünk a dobogóért” – jelentette ki Széles Sándor, a versenyző edzője.

A magyar indulók névsora:

rövidpályás Eb, Eindhoven, november 25-28.:
nők: Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn
férfiak: Bernek Péter, Biczó Bence, Hős Péter, Kozma Dominik, Molnár Ákos, Pulai Bence, Szána Zsombor, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Zámbó Balázs
rövidpályás vb, Dubaj, december 15-19.:
nők: Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn
férfiak: Cseh László, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid