Szász és Boczkó már biztos vb-érmes

2010.11.08. 15:27 Módosítva: 2010.11.08. 15:40

Szász Emese és Boczkó Gábor is bejutott az elődöntőbe a párizsi vívó-világbajnokság hétfői párbajtőrversenyében, ezzel már biztos érmesek

Ugyanez Antal Edinának nem sikerült, ő a negyeddöntőben fejezte be szereplését.

Mindkét női vívónknak nagyon nehéz dolga volt, mert a több mint kétezres szurkolótábor támogatását élvező franciákkal szemben kellett kiharcolniuk a legjobb négy közé kerülést. Szásznak az olimpiai és világbajnok Laura Flessel-Colovic jutott, Antalnak pedig a szinte ugyanolyan erős Maureen Nisima.

Szász az elején hátrányban volt, 2-4 után azonban taktikusan egyenlített, majd a szünetet követően a következő pihenőig négytusos előny harcolt ki (10-6). Aztán következett a zárószakasz, amelyben Flessel-Colovic elkezdett felzárkózni, olyannyira, hogy 13-12-nél már nagyon nehéznek tűnt a helyzet, az idő pedig lassan telt. Öt másodpercnél következett egy együttes találat, majd kettővel a vége előtt még egy, ezzel győzött Szász.

Antal 5-5-ig tartotta a lépést, 5-7-nél került először kéttusos hátrányba, ezután pedig már csak 9-11-nél tudott ilyen közel kerülni jóval tapasztaltabb ellenfeléhez, aki végül öt találatnyi különbséggel verte meg őt.

Az elődöntős program, melyben Szász az olasz Nathalie Moellhausennel vív a fináléba kerülésért, 18 órakor kezdődik.

Boczkó Gábor két lengyel és egy amerikai után orosz vívót búcsúztatott Pavel Suhovnak gyakorlatilag nem volt esélye azután, hogy Boczkó gyorsan 3-0-s előnyre tett szert. Ezt követően kétszer - 6-4-nél és 9-7-nél - csak két tus volt a különbség, egyébként mindig több. Az orosz vívó nem igazán tudta elbizonytalanítani magyar ellenfelét, aki végig koncentráltnak, szinte nyugodtnak tűnt. Hogy mégis volt benne feszültség, azt az asszó végi üdvözlés után tudatosította, amikor hatalmas örömordításban tört ki.

A következő ellenfél - 18:40-kor - az észt Nikolai Novosjolov lesz.

Eredmények:

a 64 között:
Szász Emese-Jurate Stucinskaite (litván) 15-9
Antal Edina-Bianca Del Carretto (olasz) 15-7
Laura Flessel-Colovic (francia)-Budai Dorina 15-8

a 32 között:
Szász-Julija Beljajeva (észt) 12-5
Antal-Nakano Zozomi (japán) 15-4

a 16 között:
Szász-Kelley Hurley (amerikai) 15-7
Antal-Maria Martinez (venezuelai) 3-2

negyeddöntő:
Szász - Flessel-Colovic 15-14
Nathalie Moellhausen (olasz)-Magdalena Piekarska (lengyel) 15-12
Tatyjana Logunova (orosz)-Oh Jun Hi (dél-koreai) 12-6
Maureen Nisima (francia)-Antal 15-10

férfiak:

a 64 között:
Boczkó Gábor-Krzysztof Mikolajczak (lengyel) 15-13
Mihails Jefremenko (lett)-Imre Géza 15-12

a 32 között:
Boczkó-Robert Andrzejuk (lengyel) 15-4

a 16 között:
Boczkó-Bejamin Bratton (amerikai) 15-8

negyeddöntő:
Nikolai Novosjolov (észt)-Enrico Garozzo (olasz) 15-14
Boczkó-Pavel Suhov (orosz) 15-10
Gauthier Grumier (francia)-Weston Kelsey (amerikai) 15-9
Jean-Michel Lucenay (francia)-Martin Schmitt (német) 15-14