A verhetetlen horvát magasugró és a világcsúcstartó kenyai 800-as az Év atlétája

2010.11.22. 18:44
Egyetlen atléta javított 2010-ben világcsúcsot, ő kétszer is, nem volt kérdéses, hogy a férfikanál a 800-as David Rudisha kapja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Év atlétája címet. A nőknél a mindent nyerő magasugrót, Blanka Vlasicot választották meg.

A 21 éves Rudisha idén rövid időn belül kétszer is világcsúcsot futott. Wilson Kipketer 1:41.11-es rekordja 13 évet élt, Rudisha elsője csupán egy hetet. Először Berlinben, augusztus 22-én futott 1:41.09-et, majd augusztus 29-én a rieti versenyen faragott újabb 8 századmásodpercet, most 1:41.01-el tartja a világcsúcsot. A legjobb tíz nyolcszázas időből négy az övé.

A kenyai középtávfutó egy másik rekordot is megdöntött, az Év atlétája címet ilyen fiatalon még senki sem kapta meg (Usain Bolt 2008-ban 22 évesen lett az atléták legjobbja).

Rudisha 2009-ben az Afrika-csúcsot javította meg, akkor kezdett gondolkodni a világcsúcson. “Mondtam az edzőmnek is, úgy döntöttünk, Berlinben megpróbálom. Úgy éreztem, kész vagyok rá.” A rekorddöntés a közönség segítsége nélkül nem sikerült volna. “Csak 450 vagy 500 méterig vitt a iramfutó, az utolsó 300 méterre egyedül maradtam. Az egyetlen, amit láttam és hallottam, a közönség volt, és egyszer csak azt vettem észre, gyorsan futok. Az utolsó százon nagyon meg kellett nyomnom, éreztem, hogy valami nagyot viszek véghez.”

A világrekorddal nem elégedett meg, elsőként akar 1:40-en belül futni, meg akarja nyerni a jövő évi világbajnokságot és a londoni olimpiát is.

A futásra apja is inspirálta, aki 1968-ban olimpiai ezüstérmes volt a kenyai 4X400 méteres váltóval. Rudisha nem ismeretlenül robbant be a világ élvonalába, 2006-ban Pekingben junior világbajnokságot nyert 800-on úgy, hogy egy évvel korábban még 400 méterre készült. 2005-ben edzője, Colm O’Connell javaslatára tért át a hosszabb távra, de gyorsaságát itt is meg tudta őrizni.

"Lépésről lépésre haladtam: először az ifjúsági csúcsot döntöttem meg, aztán az afrikait, végül világrekordot. Most jöhetnek a bajnoki címek."

Blanka Vlasic idei eredménylistája lenyűgöző: megnyerte a dohai fedettpályás világbajnokságot,  a barcelonai szabadtéri Európa-bajnokságot, győzött a földrészek válogatottjainak kiírt spliti Kontinentális Kupán, az IAAF Diamond League versenysorozatában ahol indult, nyert. Az eredményeiért Európában is az Év atlétájává választották.

Mégsem elégedett, nem úgy érezte, hogy a legjobb formájában lenne: "Minden győzelmem győzelem a gyengeségeim, a démonaim és a többi lány felett. Egy küzdelem saját magam ellen. Minden versenyen 100 százalékot akarok nyújtani, a sport a győzelemről szól. A győzelem az alapelvem, de ez persze fárasztó” - vallott versenyzői hozzáállásáról.


Vlasic-nak csak a világcsúcs hiányzott, hogy teljes legyen a szezonja. A 2009-ben ugrott 208 egy centivel elmarad Kosztadinova csúcsától, de Vlasic reméli, egyszer túl fogja ugrani a bolgárt. "Nagyon nehéz, nagyon magas, de nem lehetetlen. Olyan ez, mint egy pár cipő, amit gyerekként meglátsz a kirakatban. Nagyon szép, nagyon akarod, és tudod, hogy egyszer lehetőséged lesz megvenni.”

Splitben a hazai közönség támogatása mellett sem sikerült, mégis a legkedvesebb versenye volt idén a Kontinentális Kupa, hiszen hazai pályán ugorhatott: “Lenyűgöző verseny volt, nagyon elérzékenyültem a tiszteletkör alatt, sohasem fogom elfelejteni.”