Már 5 aranynál tartunk a rövid pályás Eb-n

2010.11.27. 17:24 Módosítva: 2015.05.18. 03:34
Mutina Ágnes 400 gyorson elért győzelme után Verrasztó Evelyn 100 vegyesen lett Európa legjobbja úszásban, rövid pályán.

Mutina Ágnes a negyedik idővel került a 400 méteres gyorsúszás döntőjébe, de favoritnak lehetett tekinteni, mert azok ketten nem indultak Eindhovenben, akik a budapesti Eb-n megelőzték.

Mutina féltávnál még harmadik volt, háromszáznál már vezetett, előnyét folyamatosan növelte, és egy testhosszal verte riválisait, élete legnagyobb egyéni sikerét érte el. Kapás Boglárka negyedik lett ezen a távon.

" Verrasztó Zoli bácsi keményen rám rakta a terhet, miután a döntő előtt közölte: végigvette az összes lehetséges verziót, és mindegyikben én nyertem. Nem voltam hát nagyon ideges. Úgy gondolom, sikerült úgy úsznom, ahogy elterveztem, igaz, az utolsó hossz már nagyon-nagyon fájt, de azt hajtogattam magamban, csak nem érnek utol. Külön öröm, hogy itt, Eindhovenben sikerült megnyernem életem első felnőtt Európa-bajnoki címét, hiszen két éve ugyanebben az uszodában szereztem az első érmemet" mondta Mutina.

Verrasztó Evelyn a 100 méteres vegyes úszásban csak a benyúláskor, a célban vezetett, négy századdal verte a hollandok legjobbját.

"Sejtettem, hogy Schreuderék nagyon keményen elkezdik az elején, bár azért kicsit jobban elmentek, mint számítottam. Ma viszont a mellúszás nagyon összejött – leginkább azért, mert közben Dávidra gondoltam. Neki ugyebár nagyon jól megy, folyamatosan úszik, akkor meg nekem is valami hasonlót kell csinálnom. Egyébként, amikor harmadszor úszom a távot, már teljesen összeáll a ritmus, és az is rengeteget nyom a latban, hogy egyre pihentebben tudok versenyezni. Az Eb előtt gyakorlatilag teljes edzésprogramot csináltunk, teljes terheléssel, azaz úgy leszek egyre oldottabb, ahogy telnek a napok, különösen ma számított ez, hiszen délelőtt nem volt versenyem, tudtam pihenni, kicsit technikázni. Érdekes, tavaly mindenáron meg akartam nyerni ezt a számot, de nem sikerült, most annyira nem izgatott, és összejött."

Edzője, Fehérvári Balázs szakmai alapról közelített a kiváló teljesítmény felé. "Evelyn mellúszása igen különleges: gyakorlatilag nincs „lába“ hozzá, azaz neki egy különlegesen ritmusos mozgáskombinációt kell csinálnia, ha ebben csak egy picit hátramegy például a feje, akkor szétesik az egész, és olyan, mintha a falnak menne. Ma viszont sikerült elérnie azt a frekvenciát, amit csak nagyon ritkán, így tényleg úgy nézett ki, hogy úgy megy, mint akit puskából lőttek ki

A magyar úszás legnagyobb ígérete, Biczó Bence, tőle várják a Phelps-korszak lezárást, 18 évesen megszerezte első érmét felnőtt versenyen. Négy század hiányzott, hogy ezüst legyen belőle 200 pillangón, de a bronz így is elismerésre méltó. Ha a fordulói, a célba érkezése jobban sikerül, előrébb léphetett volna, de erre van még ideje.

"Tudtam, hogy Dinko Jukic el fog menni, végig azt figyeltem, hogy legalább a derekánál legyek, aztán tudjak hajrázni – ez sikerült, azaz szerintem az edzőm gratulálni fog, ha találkozunk" - nyilatkozott Biczó.