Magyar kamasz a legjobb falmászók között

2010.12.01. 08:58
Szinte futnak a falon, hat-nyolc másodperc alatt 15 méter magasra jutnak. A kecskeméti Gál Máté 18 évesen a legjobbakkal is felveszi a versenyt, 12. lett a Világkupában. Páros versenyeket tartanak, a szabály egyszerű: a lassabb kiesik.

A falmászás finomságai egyszerű nézőnek észrevehetetlenek, a gyorsasági mászás azonban mindenkinek érthető. Csak az idő számít, és legtöbbször az is eldönthető szabad szemmel, hogy a párban indulók közül ki ér fel elsőnek a fal tetejére.

Idén hét futamból álló Világkupát rendeztek a legjobb mászóknak. Gál Máté mellett testvére, Bence is az indulók között volt, ő azonban a moszkvai forduló előtt bokáját törte, így nem indult több versenyen.

A gyorsasági mászás 15 méteres falán mindig ugyanúgy helyezkednek el a fogások, azonos a dőlésszög, egyik indulónak sem újdonság a pálya. A Gál testvérek édesapjuk (egyben edzőjük), Gál István segítségével Kecskeméten építettek egy rekordfalat, hogy versenykörülmények között készülhessenek. Itt legtöbbször egymás ellen versenyeznek, már 13 és 11 éve másznak versenyszerűen. Bence 2005-ben ifjúsági vb-harmadik volt, Máté 2009-ben ugyanebben a korosztályban az ötödik lett.

A Világkupákon a selejtező időremászás után a legjobb 16 folytathatja, őket párokba sorolják, a legjobbak a leglassabbakkal másznak. A párban gyengébb időt mászó kiesik, még akkor is, ha egy másik futamgyőztesnél jobb ideje van.

Gál Máté a hét Világkupa összesítésében a 12. helyet szerezte meg, a sportág nemzetközi szövetsége a legjobb hatvanat jegyzi. Legjobbja a kilencedik hely volt, a legutolsó, a kínai Huacsiben rendezett futamon a 14. helyet szerezte meg, ott a világ leggyorsabb mászójától, a kínai Csong Csihszintótól kapott ki az előfutamban. Gál először 9,1-et mászott, másodjára javított két tizedet (a kínai 6,4-et is teljesített már).

A felnőttek között idén először indult Gál Máté, még látja a fejlődési lehetőségeket. Sokat kell még erősödnie, a felnőtt mezőnyben még gyengének számít. Úgy érzi, fejben is jobban ott kell lennie a versenyeken, hogy előrébb léphessen: “Nálam ez a buktató, edzéseken majd egy másodperccel gyorsabban mászok. Ha valaki versenyen csak egy fél centit is melléfog, sok időt veszíthet”.