Több állami pénz jut jövőre a sportra

2010.12.08. 15:54

A 2011. évi költségvetés tervezetében a kormány jelentősen növeli a sportköltségvetést, így várhatóan a jelenlegi mintegy 16 milliárd forintos, sportcélokra fordított keret több mint másfélszeresére nő majd. Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója kiemelten fontosnak tartja, hogy jövőre több költségvetési forrás jut majd az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére és fenntartására.

Sportlétesítményeinknek meg kell felelniük a 21. századi sportszakmai és műszaki követelményeknek, ezért elengedhetetlen azok fejlesztése. Elindítjuk többek között a Puskás Ferenc Stadion és az olimpiai központok felújítását, emellett nagyobb figyelmet fordítunk a települési közoktatási intézmények sportcélú építményeinek fejlesztésére is. Célunk, hogy az iskolások számára megfelelő környezetet biztosítsunk az iskolai testmozgáshoz és bevezethető legyen a 2011-2012. tanévtől a mindennapos testnevelés. Több forrás áll majd rendelkezésre a versenysport támogatására is 2011-ben, hiszen a következő esztendő a londoni olimpiára való intenzív felkészülés éve lesz. Annak érdekében, hogy London sikeres olimpiai szereplésünk helyszíne lehessen, minden támogatást meg kell adnunk élsportolóink számára. Emellett a szabadidősport támogatására szánt források is növekednek majd, a versenysport és a szabadidősport egészséges egyensúlyának megteremtése érdekében.

A költségvetés véglegesítése mellett az Új Széchenyi Terv kidolgozása is jelenleg zajlik. Balogh Gábor célja, hogy az uniós támogatások között nagyobb arányban jelenjen meg a sport támogatása, mint a korábbi uniós fejlesztési tervekben. Ennek érdekében összegyűjtötte a kiemelten fontos sportberuházásokat az egész ország területéről, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a hazai sport fejlődéséhez. Kezdeményezte, hogy ezek közül minél több kerüljön be az Új Széchenyi Tervbe.

Emellett Balogh Gábor személyesen vett részt a Norvég Alap tervezése kapcsán folytatott egyeztetéseken. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a 2016-ig tartó időszakban a Norvég Alapból hazánk rendelkezésére álló 153 millió euró - egyéb támogatások mellett - kivételes lehetőséget nyújt olyan sportprojektek finanszírozására, amelyeket sem hazai költségvetésből, sem uniós forrásból nem tudunk támogatni.