Cseh 11 századra a 200 pillangó aranyától

2010.12.19. 18:04
A gyengébben sikerült 400 és 200 vegyes után a dubaji rövid pályás világbajnokság zárónapján Cseh László bronzérmet nyert, Gyurta Gergely 1500-on lett harmadik.

A délelőtti selejtezőből a legjobb idővel (1:52.81) döntőbe jutó Cseh közepesen kezdett a 200 pillangó döntőjében, a kínai Vu Peng húzta meg az első hat hosszt, Cseh a mezőnyben, a 4.-5. helyen úszott.

150-nél Cseh a második helyen fordult, egyre sűrűsödött az élmezőny, az utolsó tíz méteren már nem lehetett tudni, ki vezet.

Négyen szinte egyszerre estek a célba, az első négy között csak 3 tized volt a különbség. A világbajnokságot jobb benyúlással a dél-afrikai csodagyerek, ifjúsági olimpiai bajnok Chad Guy Bertrand Le Clos nyerte a brazil Almeida előtt. Cseh 1:51.55 perces országos csúcsától alig elmaradva, a győztes mögött 11 századdal 1:51.67-tel lett harmadik.

Cseh dinamikusan úszott, jól versenyzett, egy pillanatra sem esett ki a ritmusból, a magyar csapat második érmét szerezte azután, hogy pénteken Gyurta Dániel második volt 200 mellen.

"Azt hiszem, nem rontottam el semmit közben, a végén viszont talán még rátehettem volna egy tempót, mint Phelps Pekingben" - mondta Cseh László. "Nem tudom, talán belefért volna, talán nem - az a baj, hogy nem mértem fel jól a falat, talán túlzottan a kínaira koncentráltam közben, ő el is vitt egy kicsit magával. Az idővel elégedett vagyok, szerettem volna nyerni, sajnálom, hogy a végén nem jött ki jól a tempó."

A harmadik magyar érmet Gyurta öccse hozta, aki 1500 gyorson harmadik lett. Gergely az esti gyors futamban úszott, amelyben a 14:29.52 perces idővel győztes dán Mads Glaesner mögött 14:31.47-tel második lett.

A 19 éves úszó a táv első kétharmadában igyekezett tartani a lépést az olasz Federico Colbertadóval és Glaesnerrel, 1000 méternél már ő fordult elsőként, egyre jobban elhúzott riválisaitól, 1100-nál, 1200-nál, 1300-nál, 1400-nál is első volt. Maedsen azonban 1300-tól megkezdte a visszazárkózást, az utolsó százon el is ment Gyurta mellett, Colbertado viszont nem tudott visszakapaszkodni.

Összesítésben Gyurta úgy lett harmadik, hogy a délelőtti legjobb, a tunéziai Uszama Melluli mindkettejüknél gyorsabb volt, 14:24.16-tal. Ideje alig maradt el Kis Gergő 14:29.58 perces országos csúcsától.

"Elképesztően boldog vagyok, hát, nem is tudom, mit mondjak, csodálatos érzés - így Gyurta Gergely. - Végig az olasz Colbertaldót figyeltem, aztán amikor éreztem, hogy van még bennem, akkor ritmust tudtam váltani, és ezerkétszáz méterig nagyon jó tempót mentem. Az utolsó háromszáz már durva volt, éreztem mindenemet, a dán hajrázott, az azért túlzás lett volna, hogy őt megelőzzem, úgyhogy nagyon-nagyon elégedett vagyok a bronzéremmel."

Az utolsó magyar érdekeltségű számban, 200 női gyorson Verrasztó Evelyn a hatodik  lett. 1:55.29-es selejtezős idején faragva, 1:55.06-tal ért célba, a számot a francia Camille Muffat nyerte 1:52.29-cel.

"Ironikusan azt mondhatnám, hogy kiderült, nem kispályás csapat a miénk... Összességében azért nem lehetünk nagyon elégedetlenek, hiszen mind a kilenc versenyzőnk döntőbe került valamelyik számban, ami kitűnő teljesítmény" - értékelt Kiss László szövetségi kapitány.

"Tény, az érmek tekintetében kicsit többet reméltünk, de úgy gondolom, egy világbajnokság az év végén nem igazán ideális, ha az eredeti időpontban, tavasszal rendezik, jobb állapotban érkezik mindenki ide. Otthon a feltételek nem igazán adottak ahhoz, hogy tökéletesen ráhangolódjunk a huszonötös medencére, hiszen egy teljes makrociklust megfelelő létesítmény híján nem tudunk rövidpályán végiggyakorolni, és arról most nem beszélek, hogy a műhelyekhez még nem jutott el például az idén használatos rajtgép, amin gyakorolni lehetne. Ez itt még fontosabb, mint az ötvenesben - a tanulságokat mindenesetre levonjuk, azaz jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a rajtokra, a fordulóra és a célbaérésre. Nálunk az edzők elsősorban az úszás technikáját igyekeznek a lehető legjobban tökéletesíteni, de látni kell, egyre több múlik az imént említett részleteken is. Ettől függetlenül az olimpiákat továbbra is nagymedencében rendezik, azaz úgy gondolom, nincs miért aggódnunk, az egyre jobb fiatalokkal kiegészülve ütőképes csapatunk lesz Londonra."

"Laci voltaképpen mindent úgy csinált, ahogy kértem tőle, ahogy elterveztük, rendkívül jól jött az első százon, de talán nem figyelt eléggé az ötös és a hatos pályára" - mondta Turi György, Cseh László edzője. - Én sem tudom, megérte volna-e rátenni egy tempót, szerintem nem, de ezen most már kár siránkozni, a sport ilyen, egyszer nyersz egy kicsivel, egyszer nem. Viszont annyit azért megjegyeznék: számomra a rövidpályás verseny annyira nem mérvadó, itt ugyanis nem derülhet ki, ki milyen úszó: egy hatalmas forduló, három-négy tempó, és máris jön a fal - az úszás alapvetően nem erről szól."

Eredmények

férfiak:
50 m mell, világbajnok:
Felipe Silva (Brazília) 25.95 mp

100 m gyors, világbajnok:
Cesar Cielo Filho (Brazília) 45.74 mp

100 m vegyes, világbajnok:
Ryan Lochte (Egyesült Államok) 50.86 mp

200 m hát, világbajnok:
Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:46.68 p

200 m pillangó, világbajnok:
Chad Guy Bertrand Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:51.56 p
...3. CSEH LÁSZLÓ 1:51.67

1500 m gyors, világbajnok:
Uszama Melluli (Tunézia) 14:24.16 p
...3. GYURTA GERGELY 14:31.47

4x100 m vegyesváltó, világbajnok:
Egyesült Államok (Nicholas Thomann, Mihail Alexandrov, Ryan Lochte, Garrett Weber-Gale) 3:20.99 p

nők:
50 m gyors, világbajnok:
Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 23.37 mp

50 m hát, világbajnok:
Csao Jing (Kína) 26.27 mp

100 m pillangó, világbajnok:
Felicity Galvez (Ausztrália) 55.43 mp

200 m gyors, világbajnok:
Camille Muffat (Franciaország) 1:52.29 p
...6. VERRASZTÓ EVELYN 1:55.06  

200 m mell, világbajnok:
Rebecca Soni (Egyesült Államok) 2:16.39 p