Fejjel előre, száznegyvennel

2010.02.19. 19:21 Módosítva: 2010.02.19. 19:21

Az egyébként is életveszélyesnek számító csúszósportok közül a szkeleton végképp a na, ezt már tényleg nem kategóriába: fejjel előre csúsznak le jégteknőben, ahol a bobosokat egy egész doboz védi, vagy ahol a szánkósok legalább a hátukon lehetnek. A szkeletonos arcától centikre van csak a jég, ám ez a műfaj lényegesen lassabb, mint a két rokonsport. És jelentősen olcsóbb is.

Mit?
Vancouverben két olimpiai aranyat szerezhetnek meg a szkeletonosok.

Női egyes
Férfi egyes

Hogyan jutnak el az aranyig? (olimpiai lebonyolítás)
Ahogy a többi csúszósportban, itt is összeadódnak a futamok időeredményei. A szkeletonosok azonban csak 2-2 futamot teljesítenek, a versenyek egynaposak.

Hol?
A Vancouvertől 130 kilométerre kiépített whistleri pálya az egyik leggyorsabb lett a világon. (Itt rendezik a bob- és a szánkóversenyeket is.) Az 1450 méter hosszú pályába tizenhat kanyart építettek kanadaiak.Tizenkétezren szurkolhatnak majd itt.

Mire figyeljünk?
Ahogy a bobban és a szánkóban, itt is rendkívül fontos a startidő, az hogy az első ötven méteren milyen sebességet tud felvenni a szkeletonos. Persze az sem mindegy, ki milyen ügyesen irányítja a járművét a pálya lentebbi szakaszain, de akár már az elején eldőlhet a végkimenetel. A sportág neve amúgy az angolban csontvázat jelent, a pontos eredete azonban nem ismert.

Hogyan? (sportágleírás)
A szkeletonosoknál jól jöhetnek a kiváló atlétikai képességek, elsősorban a sprintereknek lehet könnyebb: az első ötven méteren görnyedve a szkeleton mögött kell futni és a lehető leggyorsabban tolni, majd fejjel előre ráugrani. Még nézni is rossz, pedig ezután jön a fejjel előre száguldás. Bár ez a műfaj valóban lassabb, mint a bob és a szánkó, azért 130 kilométeres óránkénti sebességet így is el lehet érni. Kormány vagy fék itt sincs, a szkeletonos teste finom mozdulataival, súlypontja óvatos áthelyezésével irányít és a lábával fékez. Mindeközben akár a nehézségi gyorsulás ötszöröse is hathat rá.

A 79-119 centi hosszú és 46 centi széles, üvegszálból készült szkeletonon a fém élek 33-38 centire vannak egymástól. Súlykorlát itt is van, a férfiak nem nyomhatnak többet szkeletonostól együtt 115 kilónál, a nők pedig 92 kilóig tervezhetnek. Maga a szkeleton egyszerűbb, jóval olcsóbb eszköz, mint a szánkó, a bobról nem is beszélve, így a sportágat a bobozás természetes kiválasztási terepeként próbálja pozícionálni a nemzetközi szövetség (amely nem meglepő módon a bobosokkal közös).

Lesz itt magyar?
Nem. Próbálták már ki magyarok ezt a sportágat is, de magyar szkeletonos még nem jutott el jelentős nemzetközi versenyre.

Kik csinálják a legjobban?
Természetesen itt is meghatározóak az európaiak, de az észak-amerikaiak is jelentős szerep jut. Amikor a sportág 2002-ben visszatért az olimpiára, mindkét Salt Lake City-i aranyat a hazai pályán versenyző amerikaiak hozták el.

Az előző világversenyek győztesei:
Férfi egyes:
Világbajnokság, 2009: Gregor Stähli (Svájc)
Olimpia, 2006: Duff Gibson (Kanada)

Női egyes:
Világkupa 2009/10: Mellisa Hollingsworth (Kanada)
Világbajnokság, 2009: Marion Trott (Németország)
Olimpia, 2006: Maya Pedersen (Svájc)

Mi történt az olimpiákon?
A szkeleton az első öt téli olimpia közül kettőn is szerepelt a programban - ezeket a játékokat ugyanis a csúszósportok szülőhelyén, St. Moritzban rendezték. Az amerikai Jack Heatonnak sikerült az egyedülálló tett: mindkét olimpián ott tudott lenni. A szkeleton végül 2002-ben, többek között az agilis amerikaiak és egy sportdiplomáciai birkózásnak köszönhetően térhetett vissza.