Mit csinál egy szánkós?

Kevés eszetlenebb dolgot lehet elképzelni, mint azt, hogy lecsússzunk egy lejtős jégteknőben úgy, hogy a nyakunk gyakorlatilag ki van merevítve, nem látjuk, hogy pontosan merre is haladunk, nincs fék a szánkón, amin amúgy alig fér el a seggünk, mindezt ráadásul néha úgy, hogy valaki az ölünkbe simul, és különben is nem egy ember halt már ebbe bele. A szánkósok pedig pont ezt teszik.

Látszólag csak száguldanak le a lélekvesztőn, azonban a nyilvánvaló technikai érzék mellett, ami a kormányzáshoz szükséges, kell a kiváló erőnlét és a jó felépítés is. A szánkóban, ellentétben a másik két csúszósporttal, nem kell futni a rajtnál, hanem ülőpozícióban két kiálló kapaszkodót kell megragadni és ahhoz képest előre-hátra rugaszkodni. Az elrugaszkodás után egy ideig még ülve maradnak a versenyzők és a szánkó mellett a kezükkel csapkodva segítik még jobban előre magukat. Ha már elindultak lefelé, a rugalmas szánkót a vállaikkal, illetve a lábszáraikkal irányítják, illetve fékezik.

A szánkózás ebben a formában bonyolult, technikai sportág, esetenként csalásokkal, meg nem engedett eszközökkel. Szigorú szabályozással, például súlykorlátozással: az egyes szánkó 21-25 kilós kell legyen, a páros 25-30, de van előírás az összsúlyra is.

Életveszélyes sportágról van szó, amelyben egy apró mozdulat a versenyző életébe kerülhet. Olimpiai versenyen még nem történt halálos baleset, de a sport bemutatkozáskor, 1964-ben edzésen történt tragédia egy brit-lengyel szánkóssal, Kazimierz Kay-Skrzypeskivel. Pénteken, Whistlerben ugyanez ismétlődött meg.