Csak megrovás járt a doppingolásért

2010.02.12. 08:47 Módosítva: 2010.02.12. 08:47

Doppingvétséget követett el, ezzel együtt részt vehet a vancouveri téli olimpián Szvetlana Tyerentyeva orosz jégkorongozó. A sportolónőt február 6-án ellenőrizték, és szervezetében egy gyenge stimuláló - tuaminoheptane - nyomaira bukkantak. A szer alkalmazása versenyen tilos, egyébként nem, így a pozitív teszteredmény ezúttal csak megrovást vont maga után.

Tyerentyeva a fegyelmi bizottság előtti, szerdai meghallgatásán elismerte, hogy náthájára Rinofluimucil nevű orrsprayt használt, ez tartalmazta a részben tiltott összetevőt.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy a fegyelmi testület megállapította a doppingszabályzat megsértését, a körülményekre tekintettel azonban csupán elmarasztalást fogalmazott meg. Az illetékes bizottság azt is figyelembe vette, hogy a jégkorongozó abbahagyta a spray használatát, amint kiderült, hogy az tiltó listán szereplő szert is tartalmaz, továbbá azt, hogy hosszú pályafutása során - már négy világbajnokságon vett részt - ez volt az első vétsége. Az fb annak ismeretében hozta meg döntését, hogy a stimuláló hatása jóval az első mérkőzés előtt megszűnik.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét