Rafael
19 °C
33 °C

Kiesett az NFL tavalyi két döntőse

2011.01.09. 13:01

Hatalmas meglepetésekel indult a rájátszás az amerikai futball csúcsbajnokságában, az NFL-ben: a magyar idő szerint vasárnap hajnali nyitómeccseken a múlt évi döntő mindkét résztvevője kikapott, s ezzel kiesett. A címvédő New Orleans Saints 10-0-ra, majd 17-7-re is vezetett Seattle-ben a helyi Seahawks ellen, ám a mérkőzés előtt teljesen esélytelennek tartott, s a playoffba az alapszakaszból a leggyengébb győzelem/vereség (7/9) mutatóval érkező hazai együttes nagy küzdelemben fordított, és végül 41–36-ra nyert.

A találkozó egyik hőse a Seahawks négy touchdownt - 6 pontot érő dobást - passzoló irányítója, Matt Hasselbeck volt, továbbá a nagyot szólózó Marshawn Lynch, aki bő három perccel a vége előtt minden feltartóztatási kísérletet visszaverve 67 yardos futást produkált, s csak a célterületen állt meg, a hazai győzelmet biztossá tevő touchdownjával 41–30-ra módosítva az állást.

A rájátszás első körében búcsúzott a legutóbbi finálé vesztese, az Indianapolis Colts is, amely a New York Jetstől kapott ki 17-16-ra úgy, hogy a vendéggárdából Nick Folk az utolsó pillanatokban 32 yardról rúgott mezőnygólt, győzelemhez és továbbjutáshoz segítve ezzel csapatát.