Huszonkét magyar sportlövő a légfegyveres Eb-n

2011.01.25. 14:55

A magyar szövetség döntése alapján 12 felnőtt és 10 junior versenyző vesz majd részt a március első hetében, Olaszországban sorra kerülő légfegyveres Európa-bajnokságon. A csapat első számú reménysége egyértelműen a nemzetközi szövetség év sportlövője szavazásán 2010-ben harmadiknak, 2009-ben pedig a legjobbnak választott Sidi Péter, aki egy éve második volt a puskások között, s a nyári világbajnokságon is ezüstérmet szerzet ebben a számban, melyet 2004-ben megnyert.

A nőknél egyértelműen a pisztolyos Csonka Zsófia utazhat a legnagyobb reményekkel. A pécsiek kétszeres olimpikonja tavaly remekelt - második lett - a 10 méteres kontinensviadalon.

A junioroknál a múlt hétvégi győrszentiváni Hungarian Openen remeklő Péni István is lőállásba lép Bresciában. Az UTE mindössze 13 éves sportolója egészen kiváló, 699 körös eredménnyel lett második a nemzetközi viadalon, csupán 1,3 körrel lemaradva Sidi mögött. A fiatal tehetség azért indulhat el az Eb-n, mert februárban betölti 14. életévét. Érdekesség, hogy édesapja szintén szerepel majd az Eb-n futócéllövészetben.

A magyar Eb-csapat

Férfiak:

Puska: Sidi Péter, Biatovszki Máté, Somogyi Péter

Pisztoly: Csizmadia András

Futócél: Péni István, Boros László, Harmath András

Nők:

Puska: Miskolczi Júlianna, Karmacsi Ildikó

Pisztoly: Csonka Zsófia, Babicz Sára, Tobai-Sike Renáta

Junior fiúk:

Puska: Kapás István, Rimovszki Dávid, Péni István (ifj.)

Pisztoly: Antal Balázs

Junior lányok:

Puska: Biatovszki Mira, Veres Kata, Szijj Katinka

Pisztoly: Nemes Adrienn, Ihos Erika, Mihalkó Nikoletta