18 fair play díjat adtak át Lausanne-ban

2011.01.27. 20:43

A hagyományos fair play-elismerések mellett a sport hatalma elnevezésű díjat is kiosztották a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) csütörtöki, lausanne-i gáláján.

Utóbbit - melyet először ítéltek oda - Maj el-Halil libanoni sportszervező, Naval el-Mutavakel marokkói olimpiai bajnok atléta, valamint posztumusz Erlingur Johannsson izlandi sportszakember érdemelte ki. Kamuti Jenő, az NFPB elnöke elmondta: El-Halil találta ki a Bejrút Maratont, s sokat tett a nők sportjának fejlesztéséért, elismertetéséért. El-Mutavakel volt az első nő, aki egy túlnyomóan muszlim vallású ország képviselőjeként győzött olimpián, nevezetesen az 1984-es Los Angeles-i játékokon, 400 méter gáton. Johannsson rákos betegként is, 28 hónapon keresztül, gyakorlatilag a haláláig tartott úszóedzéseket a hozzá járó gyerekeknek.

A hagyományos fair play díjakra csaknem hetven - rekordszámú - jelölés érkezett, s végül tizenöten kaptak trófeát vagy diplomát. Ezúttal is három kategóriában hirdettek "győzteseket", a cselekedet (Pierre de Coubertin-díj) mellett a fair play szellemiségének népszerűsítéséért (Willi Daume-díj), valamint sportszerű életútért (Jean Borotra-díj) járt elismerés.

A csütörtöki gálára - melyen Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is részt vett - a Beau Rivage Hotel báltermében került sor.

A gála délelőttjén az NFPB és az AIPS közös, nemzetközi fórumot rendezett, melyen a sportot beárnyékoló illegális fogadásokról, illetve az azok elleni küzdelem lehetőségeiről volt szó.

A Nemzetközi Fair Play-díjasok:

fair play cselekedet kategória:
trófea: Darius Draudvila litván tízpróbázó, Feng Kao (Feng Gao) kínai birkózó, Amin Motavassel Zadeh iráni labdarúgó
diploma: Joana Damjanova bolgár cselgáncsozó, Rodrigo Pessoa brazil lovas, Raquel Mafra Roda

fair play népszerűsítése kategória:
trófea: Walther Tröger, a NOB tiszteletbeli tagja, a Német Olimpiai Bizottság korábbi elnöke; Tegla Chepkite Laroupe kenyai atléta
diploma: Claude-Louis Gallien, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség francia alelnöke, Philippe Housiaux belga sportszervező, Cadiz-i Egyetem

életút kategória:
trófea: Edwin Moses amerikai atléta
diploma: Christine Caron francia úszó, Jelena Gyementyjeva orosz teniszező, Richard Oribe Lumbreras spanyol paraúszó