Bolt és Rudisha is indul Rómában

2011.01.28. 14:16

A jamaicaiak háromszoros olimpiai és világbajnok sprintere, Usain Bolt, illetve a férfi 800 méter világcsúcstartója, a kenyai David Rudisha is rajthoz áll majd május 26-án az atlétikai Gyémánt Liga-sorozatba tartozó római Golden Gala-n. Az olasz szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy a két sztár is tagja lesz a mezőnynek, s egyben reményüket fejezték ki, hogy már csak a két kiváló futó miatt is a szokásosnál többen látogatnak majd ki a Stadio Olimpicóba. Rómában általában félház szokott lenni a 80 ezres arénában.

A tavalyi évben önmagához mérten szerényebben szerepelt Bolt számára a római lesz az év első GYL-viadala, majd azt követően június 9-én Oslóban áll rajthoz. Az olasz fővárosban egyelőre még nem tudni, hogy 100 méteren vagy 200-on indul-e, Norvégiában viszont biztosan kedvenc távján, a hosszabbik sprinttávon fut majd. A tavaly debütált Gyémánt Liga sorozat első 2011-es versenyére május 6-án, a katari Dohában kerül majd sor, s a tavalyi évhez hasonlóan összesen 14 helyszín lesz három kontinensen, Ázsiában, Európában, valamint Észak-Amerikában. A szezon szeptember 16-án, Brüsszelben zárul.