Nem csak Gyárfás vette fel a napidíjat

2011.02.03. 12:54
A hazai úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás a MOB előtt már tavaly panaszkodott, hogy embertelen, amit a szervezet az augusztusi Eb óta kapott. A KEHI 180 millió forint nem megfelelő felhasználását állapította meg.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerdán sajtóközleményben hozta nyilvánosságra az úszó Európa-bajnokság elszámolásával kapcsolatos megállapításait.

Ezek között elsőként szerepel, hogy „a MÚSZ elnöke a LEN (Európai Úszó Szövetség) alelnökeként - annak ellenére, hogy a MÚSZ által rendezett kontinensviadalon hivatalból részt kellett vennie - napidíjat vett fel az Eb ideje alatt.”

A LEN luxemburgi elnöke, Nory Kruchten megerősítette, jár Gyárfásnak a hatvan eurós pénz, ahogy Tóth Ákos, a LEN úszóbizottságának magyar tagja, és Kelemen Ildikó, a LEN műugró-bizottságának magyar tagja is felvehette ugyanezt az összeget.

A KEHI vizsgálata megállapította még, hogy a MÚSZ főtitkára a támogatási szerződés megkötése előtt megalapozatlan költségvetést nyújtott be az Önkormányzati Minisztériumnak, és az Eb összköltségét 30 százalékkal magasabbra tervezte, közel 350 millió forinttal túllépve a reális értéket.

A KEHI megállapításai alapján az Eb-rendezésre kapott 400 millió forint állami támogatásból a MÚSZ mintegy 120 millió forintra a megalapozatlan költségvetés miatt nem lett volna jogosult, további mintegy 60 millió forintot pedig jogszabálysértő módon használt fel.

Gyárfás szerint az az alapprobléma, hogy olcsóbb lett az Eb, mint tervezték, és olcsóbb, mint a négy évvel ezelőtti, mert spóroltak, alkudoztak.

Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke emlékeztetett: a kormányhatározat akkor rendelte el az ellenőrzést, amikor még az úszó Eb el sem kezdődött. Éppen ezért lehetett megtenni azt, hogy ne fizessenek ki olyan pénzeket, amelyekre nem is volt szükség - tette hozzá, megjegyezve, hogy így összességében a magyar államnak mintegy 180 millió forintot takarított meg a KEHI.

A 400 millió forintos állami támogatásból 180 millió forinttal kevesebbhez jut az úszószövetség, az ügynek más következménye nincs.