Közel 30 ország nevezett már a kajak-kenu vb-re

Március elsején, 169 nappal az esemény rajtja előtt már elérhető a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokság magyar nyelvű honlapja. A www.szeged2011.hu címen hasznos információkat találnak az érdeklődők, a szurkolók és az újságírók a versennyel kapcsolatban. A következő hónapokban a szerkesztők figyelemmel kísérik a magyar és a külföldi sportolók felkészülését, illetve beszámolnak a világbajnokság szervezésével kapcsolatos legfontosabb információkról.

A MOL kajak-kenu világbajnokság honlapján már olvasható Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntője, aki a világbajnokság fővédnöke, valamint Dr. Baráth Etele, szövetségi elnök és Dr. Botka László, szegedi polgármester köszöntője. A Magyar Televízióval és a nemzetközi tv-társaságokkal egyeztetve kialakult a világbajnokság döntőinek programja. Ezek szerint pénteken 16 órától az 1000 méteres, szombaton 14 óra 30 perctől az 500 méteres, míg vasárnap 12 óra 30 perctől a 200 méteres számokban csatáznak az érmekért a világ legjobb kajakosai és kenusai.

A külföldi versenyzők, csapatvezetők, szurkolók és újságírók az angol nyelvű, www.szeged2011.com honlapon kapnak információt a világbajnokságról. Az elmúlt hetekben már majdnem 30 ország adta le nevezését, ami rekordnak számít közel fél évvel a világbajnokság kezdete előtt. A MOL kajak-kenu világbajnokság 2011. augusztus 17. és 21. között lesz Szegeden, ez az év legfontosabb hazai sporteseménye. Több mint 90 ország 2000 versenyzője a világbajnoki érmek mellett azért is küzd majd, hogy kvalifikálja magát a 2012-es londoni olimpiára.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59