Szabina
-2 °C
15 °C

Debrecen rendezi a röplabda Magyar Kupa négyes döntőit

2011.03.02. 12:52

A debreceni Főnix Csarnok az eddigi legrangosabb röplabdaeseménynek ad otthont március 9. és 11. között, amikor vendégül látja a férfi és női, valamint az első alkalommal velük közös ülőröplabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Mivel a másik három pályázó várossal, Kaposvárral, Gödöllővel és Dunaújvárossal ellentétben debreceni csapat nem vesz részt az eseményen, a semleges pálya maradéktalanul érvényesül - mondta Elsik István, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára az esemény szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján.

Hogy a röplabda Debrecenben is újra komolyan jelen legyen, elengedhetetlen az utánpótlás-nevelés és a fiatalok megnyerése - mondta a főtitkár, majd bejelentette: az a két iskola, amely a legtöbb tanulót viszi el a háromnapos eseményre, a szövetségtől két-két, egyformán 12 darabos röplabda-garnitúrát kap ajándékba.

Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Kht. igazgatója és Szekeres Antal, a debreceni önkormányzat jegyzője is fontosnak nevezte, hogy országos érdeklődésre számot tartó események közül minél többnek adhasson otthont Debrecen, színvonalas rendezéssel tovább öregbítve a város jó hírnevét.

A március 9-ei nyitónapon a Vasas-Gödöllő női mérkőzést a Szolnok-Dunaferr férfi összecsapás követi a döntőbe jutásért. Másnap az elődöntők másik ágának mérkőzéseit - a nőknél BSE-Nyíregyháza, a férfiaknál Kecskemét-Kaposvár - bonyolítják le, amelyeket az ülőröplabdázók bronzmérkőzése követ. A március 11-ei zárónapon délelőtt a női bronzmérkőzést a férfiak hasonló összecsapása követi, délutántól pedig az esti órákig a finálék résztvevői lépnek parkettre.