Eger paralimpiai centrum lett

A tavalyi egri kerekesszékes vívó Világkupa-verseny kedvező hazai és nemzetközi visszhangja is megerősítette a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB) abban az elhatározásában, hogy Egerben rendezze a magyarországi nemzetközi paralimpiai versenyeit. A csütörtöki egri sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idén három sportágban versenyeznek a parasportolók a hevesi megyeszékhelyen.

Március 10. és 14. között az asztaliteniszezők Hungarian Open elnevezésű nemzetközi viadalát rendezik meg, melyen világranglista-, illetve olimpiai kvalifikációs pontokért zajlik majd a küzdelem. Csaknem kétszáz sportoló nevezett, érkeznek asztaliteniszezők Brazíliából és az Egyesült Államokból is. A kerekesszékesek a Hotel Eger and Parkban, az állók a Kemény Ferenc Sportcsarnokban szerepelnek. Augusztus 12-től 21-ig erőemelő Európa-bajnokság lesz Egerben 25 fő részvételével, az idei kerekesszékes vívó Világkupa időpontja pedig szeptember 8-12. Utóbbira 180 parasportoló érkezését várják. A vendéglátó szálloda új beruházás keretében akadálymentessé tette 50 szobáját, ezzel a lehető legkényelmesebb körülményeket biztosítja az érkezők számára. A sajtótájékoztató alkalmával a Magyar Paralimpiai Bizottság együttműködési megállapodást kötött az egri önkormányzattal, valamint a Hotel Eger and Parkkal.

„Nemzetközi elvárásoknak, előírásoknak minden szempontból megfelelő környezet várja a parasportolókat Egerben - mondta az aláírást követően Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. - A központban lévő csodálatos hotel és a város hozzáállása a garancia arra, hogy magas színvonalú eseményeket rendezzünk, és élménnyel távozzunk. A kerekesszékes vívó Világkupa-versenyt az elmúlt év legjobb világversenyének minősítették.”

Habis László Eger polgármestere szerint a város fontosnak tartja a mozgáskorlátozottak ügyét, s mint mondta, a sikeres rendezésben érdekeltek a városi intézmények és idegenforgalmi vállalkozások is.

Az idei egri paralimpiai események

március 10-14. - Hungarian Open, a mozgáskorlátozottak nemzetközi asztalitenisz ranglistaversenye

augusztus 12-21. - erőemelő Európa-bajnokság

szeptember 8-12. - kerekesszékes vívó Világkupa

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59