A hétvégi torna ob-n mutatják be Berki új lovait

A hétvégén, az FTC Kőbányai úti kézilabdacsarnokában rendezik a tornászok országos csapat- és szerbajnokságát, s utóbbi keretében bemutatják a lólengésben világbajnok Berki Krisztián új szereit is.

A magyar szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a tornász három lovat fog leleplezni. A vasárnapi eseményen az áprilisi Európa-bajnokság hivatalos szerén fog versenyezni, de emellett először láthatja a közönség azt a lovat is, amelyen majd az októberi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon mutatja be gyakorlatát a négyszeres Európa-bajnok. A harmadik ló az olimpiai játékok hivatalos sportszere, s bár ebből egy már van a MATSZ-nál, Berki egy teljesen új darabot is kapott.

„Igyekszünk majd bemutatni, és a nézőkkel megértetni a lovak közötti különbségeket is - mondta Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke. - Nagyon fontos, hogy a tornász hozzászokjon az adott verseny szeréhez, hiszen ez nagyban befolyásolja a végeredményt. Ez lesz az idény első viadala, amelyet a lóleleplezés mellett szeretnénk látványos show-elemekkel is színesíteni.”

A szerbajnokság kezdése után egy órával fellép Markocsány Roland, a világhírű Cirque du Soleil társulat tagja és Urbán Viktória, akik a Tisou elnevezésű sportágat mutatják be. Ennek lényege, hogy egy a plafonról lelógó függönyszerű anyagba csavarják be kezüket-lábukat, és hajtanak végre különféle látványos elemeket. A szombati csapatbajnokságon nem induló Berki vasárnap várhatóan 11 óra körül mutatja be lólengés-gyakorlatát, s a tervek szerint 12 órakor leplezi le az új lovakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59