Tizenkétszeresére nőtt a MOB költségvetése

A Magyar Olimpiai Bizottság a tavalyihoz képest tizenkétszeres költségvetéssel gazdálkodhat, a pénzek mögött feladatok, kötelességek és felelősség van - jelentette ki Borkai Zsolt, a MOB elnöke pénteken, a szervezet győri kihelyezett elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Borkai elmondta, többek között a MOB idei költségvetéséről tárgyalt a vezetés, és a Győrött elfogadott javaslatot terjeszti majd a március végén esedékes közgyűlés elé. A MOB több mint hatmilliárd forinttal gazdálkodhat 2011-ben, ez tizenkétszerese a tavalyinak. A köztestületek és a sportági szakszövetségek a MOB-on keresztül nem automatikusan kapják meg a pénzeket, azokat csak a beadott szakmai tervek alapján fizetik ki.

A MOB elnöke hozzátette: javasolta, hogy az öt látványsportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda) mellett a MOB is kerüljön be a kedvezményezettek körébe. Ehhez az Országgyűlés jóváhagyása szükséges. Borkai úgy tudja, hogy az Európai Unió Brüsszelben még ebben a félévben foglalkozik a sporttámogatások után igénybe vehető társaságiadó-kedvezményről szóló magyar törvényjavaslattal. Jelezte, amennyiben elfogadják azt, a hazai önkormányzatoknak is át kell gondolniuk eddigi sporttámogatási rendszerüket, hiszen nagyrészt ugyanezeket a sportágakat segítik.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59